Status update

Most kaptuk a hírt, hogy sajnos a múlt heti jelentkezésünk is ugrott, mert a tulaj visszavonult a hirdetéstől és az egyik ismerősének adja ki a kecót :(

Úgyhogy szuper, megint indulhat minden elölről.

Okosodunk

Hiába halasztottuk eddig amennyire csak tudtuk, a héten sor került az expat packagem egyik leghasznosabb elemére, a cross-cultural trainingen való részvételre.. Két nap személyre szabott tömör gyönyör, a helyi kultúráról, életről és egyebekről, hogy úgymond elkerüljük a culture shockot és a cég úgy ítélje, hogy nem jelentünk már kockázatot és fenyegetést sem a P&G-re, sem a helyiekre, sem magunkra és már kulturális szempontból is megértünk az ittlétre :)

Persze Balu kihasználta az adu kártyát, hogy már csak 1 nap szabija van, így ő csak 1 napra tudott jönni, de én sajnos nem úsztam meg és így  2 napos agymosást kaptam.

Alapvetően nem rossz dolog ez a training, főleg olyanoknak, akik más kontinensről jöttek, vagy legalábbis nagyon különböző kultúrával/vallási háttérrel rendelkeznek, de nekünk, magyaroknak - akik ráadásul már 3 svájci útikönyvet is elolvastak ha már egyszer itt vannak - úgy gondolom, hogy a 2 napot bőven be lehetett volna sűríteni 3 órába és talán még akkor is sokat mondtam :)

Az első napra kellett tenni minden száraz hülyeséget, ami elől Balu menekült, hogy a második napon, amikor már ő is tiszteletét teszi körünkben, már csak olyan dolgokról legyen szó, ami számára is releváns. Amikor megláttam a maslow-i szükséglethierarchia ábráját, meg az öreg szervezeti magatartásból tanult McKinsey's 7S modellt, rám jött a hányinger, hogy ezzel büntetnek itt engem, de szerencsére 3 óra alatt átjutottunk a szuper szervezeti és kulturális elmélet áttekintésén, ami számomra 3 óra nyitott szemmel alvást jelentett.

Mivel ez a tréning csak kettőnknek volt tartva, így előzetesen le kellett adnunk, hogy mi érdekel minket, milyen hobbijaink és egyebek vannak, hogy személyre szabott tanácsot tudjanak adni. (Maslow-t nemtom hol találták meg az igényeim között :D ). Ennek részeként volt még az első napon egy 'Mindennapi Élet Genfben' training (egyben az egyetlen actionable tréning) ami arról szólt, hogy mit hogyan tudunk elintézni, venni, beszerezni idekinn, és ez volt leginkább a mi igényeinkre szabva.

Nagyon örültem, hogy volt pár slide a könyvesboltokról, utazási lehetőségekről, meg pilates és jóga stúdiókról, mert láttam, hogy ez tényleg az én inputjaim alapján készült. Már éppen ki akartam nekik hálámat fejezni, hogy ilyen sok és hasznos tanáccsal látnak el annak érdekében, hogy kellőképpen tudjak idekinn is hódolni a szenvedélyeimnek, amikor is egy kicsit elkomorodtak és jött 3 slide hegyi beszéd és papolás arról, hogy a hitchhiking (stoppolás) egy, a svájci kultúrával nehezen összeegyeztethető és nem elfogadott cselekvés. 

Elkerekedett szemmel néztem, hogy miért magyaráznak ezek nekem arról, hogy a stoppolás veszélyes és miért javasolnak nekem más, szintén olcsó alternatívákat a közlekedésre, hiszen soha életemben nem stoppoltam (na jó, csak egyszer, de azért, mert lerobbant anyuék autója Ausztriában és haza kellett jönnöm) és eszem ágában sincs stoppolni. Ezután megjegyezték, hogy milyen érdekes pár vagyunk, hogy én alapvetően elegánsabb, adrenalin-szegény hobbikat űzök, míg a Balunak ilyen sajátos érdeklődési köre van és a stoppolás az első számú kedvence.. na itt jött el az ideje annak, hogy megkérdezzem, hogy mi a fenéről beszélnek itt nekem és miért gondolják, hogy Bogyó él-hal azért, hogy stoppoljon. 

Hát kiderült, hogy az én nyelvzsenim a kérdőívét nem jól töltötte ki és vagy azért mert vicces kedvében volt, vagy mert csak szimplán benézte, de a szabadidős preferenciák és érdeklődési körhöz a hiking helyett szépen hitchhikingot írt és szegény trainerek azért készültek fel abból is :D

Miután jól kinevettem a nyelvzsenit, másnap én is megvillogtattam enyhe angol diszlexiámat, ugyanis elmeséltem, hogy nekem a stuffed cabbage helyett a 'stuffed garbage' (töltött szemét) a kedvenc magyar fogásom. Méla undorral még kérdezte is a trainer, hogy az mi, hogyan készül, és én mondtam  hatalmas magabiztossággal, hogy hát ahány ház, annyi szokás és, hogy az íze attól függ, hogy ki mivel tölti meg garbage-ét(szemetét), de  mindenképpen nagyon fincsi :D .. persze Balu szakadt a nevetéstől, de mivel előző nap kinevetettem, nem nagyon akart addig szólni, hogy hülyeségeket beszélek, amíg nem csináltam magamból teljesen hülyét :)

Miután kiműveltük magunkat a helyi - olykor felettébb érdekes - kultúrából, és építettük a magyar országimázst azzal, hogy szeretünk stoppolni és töltött szemetet enni, már bátran kijelenthetem, hogy kulturálisan is megérettünk arra, hogy genfi lakosok legyünk :)

Lakáspályázunk

Jelentem, élünk még mindig, csak a hét egy kicsit sűrűbbre sikeredett az eddigieknél, mert minden nap ebédszünetben és este meló után mentünk lakásnézőbe.. Miután hétfőn 5, kedden 5, szerdán 2 no way lakást néztünk meg, csütörtökön végre találtunk egy olyat, amibe szívesen költöznénk. 

Már jelentkeztünk is rá századmagunkkal egyetemben, szóval bár sok esélyünk nincs, - főleg, hogy négy szobás a lakás, amit inkább családoknak tartogatnak - a remény hal meg utoljára. 

Nem is éljük bele magunkat a dologba... ezt mi sem példáz annál jobban, hogy éjjel már 3-szor is berendeztem gondolatban teljesen a kéglit - egy háló, egy nappali, egy szoba a Balu bugyutaságainak és egy szoba csakis az én ruháimnak :) :) - azért jövő héten folytatjuk a vadászatot, most nem várjuk meg a választ... 

Amúgy a hétvégén találkoztunk az egyik magyar kollégámmal, aki mesélte, hogy egy szintén magyar kollégánk, aki a marketing igazgatónk volt otthon és tavaly költözött ki Genfbe, nem kisebb embert ütött ki a ringből a lakáskeresése során, mint Stanislas Wawrinkat, azzal az indokkal, hogy ő újdonsült szingli férfi létére csak zajt és ártást hozna a lakásra, míg egy megállapodott férfi, asszonnyal és háziállatokkal csak tisztességes szándékokkal rendelkezhet :) - szóval itt sosem lehet tudni az esélyeket és azt, hogy ki milyen lakót keres. 

Most végre újra találtunk egy lakást amit akarunk, és várjuk, hogy kiderüljön, hogy a lakás is akar-e minket :)

Ma vagyunk itt 1 hónaposak, és bár semmivel sem vagyunk előrébb a dolgainkkal , mint érkezésünkkor voltunk, holnap megünnepeljük magunkat és nem kérdés, hogy macaron is fog fogyni szép számmal :)

Je ne parle pas français

Jelentem, túl vagyok az első francia órámon - borzasztóan béna vagyok, de majd csak belejövök..  Az expectation setting során kérdezte a tanár, hogy mi legyen a legelső prioritás, amit azonnal meg szeretnék tanulni franciául - ahogy a címben is látható a 'Nem beszélek franciául'  kifejezés elsajátítása volt a legégetőbb feladat számomra... ezt már határozottan jól tudom mondani :)

A héten elég intenzív adagolásban lesz részem, mert péntek kivételével minden nap van órám, de ez szerencsére csak ideiglenes állapot és nem lesz állandó... kicsit fárasztó így a hét, hogy fél 9-re értem haza tegnap a melóból és ma már 7:30-ra mentem be az óra miatt.. 

Balu is fog tanulni, de ő majd akkor kezdi csak az órákat, ha már beköltöztünk a kecónkba, aminek dátuma a mai nappal sajnos még tovább húzódott és még bizonytalanabbá vált, ugyanis délután kaptuk a rossz hírt, hogy a kecó, amire pályáztunk ugrott, úgyhogy mókuskerék indul elölről... Végignéztük az összes lakásportált, de nem sok használható lakást találtunk, amit odaadhattunk volna az ügynökségnek, hogy keressenek fel nekünk. Próbálunk pozitívak maradni, de sajna egyre  nehezebb... 

Az egyetlen szerencsénk mára, hogy ma reggelre, amikor is már csak 2 fok volt, hosszas könyörgés után végre bekapcsolták nálunk a fűtést :)))

Visszatekintve a hétvégénkre, szombaton, miután nagyjából összevakartuk magunkat a késői érkezésem után, találkoztunk Balu szingapúri és ausztrál haverjaival, akikkel együtt tanult anno Dániában. Az egyik úriember itt dolgozik Genfben, szintén expatként, míg a másik éppen a világ körüli útjának egyik állomásaként pihent meg kis városunkban. 

Elmentünk együtt a csodaszép Carouge-ba, ami egy Genffel egybe nőtt kis hangulatos falu és egy nagyon népszerű, autentikus kávézóba ültünk be ott. (kis kert kovácsoltvas asztalokkal, sok-sok könyvvel a polcokon és rengeteg levendulával az asztalokon.. nem fényképezhettem, mert állítólag ciki). Tradicionális svájci brunchot ettünk ... nagyon finom volt, főleg a crepes és a műzlik.

Innen lementünk sétálni a partra, ahol tiszteletünkre újfent előkerült a szivárvány a Jet d'Eau habjai között, úgyhogy amíg a fiúk beszélgettek és söröztek, én a szivárvány lencse végre kapásával szerencsétlenkedtem.  :)

Reptérnézőben

A minap épp panaszkodtam Balunak, hogy milyen unalmas az életünk. Egész nap meló, 8-kor hazaérek,  aztán vacsi majd tente ... és nincs semmi jó sztorink vagy bármi említésre méltó, amit a blogra tehetnénk.. Nos, sajnos imám meghallgatásra lelt, ugyanis a Budapest – Genf hazautam enyhén félresikerült.

Kisebb késéssel értünk Münchenbe, ahol amúgy is elég neccesnek tűnt az átszállásom, lévén, hogy 40 perc volt papíron a genfi csatlakozásig. 1000 méteres, tipegőben futott rekordomat megdöntve beestem a kapuhoz, ahol meglepve láttam, hogy nem Genf, hanem Amszterdam van kiírva mint úti cél. Már nagyban gratuláltam magamnak ahhoz, hogy sikerült így benéznem a kaput és lekésnem a gépem, amikor feltűnt, hogy mások sem értik, hogy miért Amszterdam van kiírva.
A problémát rendkívüli hozzá nem értéssel kezelő személyzet ahelyett, hogy bemondta volna, mi a helyzet, szépen egyesével sorba állítottak minket, hogy mindenkinek elmondják külön-külön, hogy a genfi járatot törölték és át kell mennünk a service deskhez, hogy megnézzék, milyen lehetőségeink vannak a továbbutazásunkra.

Szerencsémre a következő és egyben utolsó genfi járat már betelt , így nem tudtak péntekre jegyet adni első körben. Mivel csütörtök éjjel a késői Pestre érkezésem miatt csak 5 órát aludtam és mert amúgy sem vagyok a türelem mintaképe, sikerült egy hatalmas hisztit levágnom. A jó öreg ’újdonsült várandós’ szerepébe bújva, toporzékolva adtam elő a magas hormonszintnek betudható  kismama-dührohamot. Bár nem tudom, hogy az intenzív pocaksimogatás mennyiben járult hozzá a sikeremhez, de megszántak és felraktak egy zürichi gépre, hogy majd onnan éjjel továbbrepülhessek Genfbe. (mindig is tudtam, hogy a sok macaron egyszer még szerencsét hoz nekem, hiszen a pocakom egész hiteles :) )

Szóval így jutottam haza – 28 óra alatt 5 repülés, 5 város,  5 különböző géppel (Airbus A320, Bombardier Dash Q 400, Bombardier CRJ900, Avro RJ100,  és a mumus Fokker 100, amitől azóta rettegek,  amióta múltkor beragadtam a mosdójában) .. Pozitívum azonban, hogy bár a Münchenben töltött 35 percemből 25-ben azt sem tudtam, hogy hogyan jutok haza, meglepő módon a genfi baggage claim-nél valahogyan mégis ott pompázott a bőröndöm teljes életvalójában. A fejemet tettem volna rá, hogy nem lesz meg, és unalmamban - mert hát II. Nagy Fostalicska (az új céges laptopom) nem volt hajlandó csatlakozni a VPN-emre, és így nem tudtam netezni - már azt terveztem, hogy fájdalomdíjként milyen ruhát vegyek majd magamnak szombaton.. :)

Mindezek ellenére azért nem volt rossz az út, mert a munka része jól ment, a reptéren sikerült a tervezett sminkutánpótlást beszerezni, és legfőképpen, az elutazásunkat követő napon megjelent Sötét ötven árnyalata könyv is már itt lapul mellettem és csakis arra vár, hogy elolvassam :) ..
Amit bánok az az, hogy nem tudtam senkivel sem találkozni a pár kollégán kívül, és az, hogy most már teljesen hajléktalannak éreztem magam amikor Pestre érve felismertem, hogy már nem csak, hogy Genfben nincs kecónk, csak ez az üres hodály a két ágyával és egy asztalával, de az otthoni kis lakásunk sem tűnt már a miénknek, mert olyan üres és rideg benyomást keltett azzal, hogy se a hozzánk közel álló tárgyaink, sem a hangulatot varázsoló kis virágaim nincsenek már benne .. és továbbra sincs semmi hír a jelentkezésünkről, úgyhogy jövő héten kénytelenek leszünk kicsit drasztikusabb eszközökhöz folyamodni, mert nem nagyon vagyunk hajlandóak ebben a lakásban tovább maradni..
No, de próbálunk pozitívak maradni - szombat van és süt a nap, úgyhogy ma kimozdulunk és találkozunk pár emberrel.

Kertek alatt Genf belvárosában

Poggyász nagyjából készen, holnap este irány Budapest egy rövidke 18 órás látogatás erejéig az irodába. :)

Amíg én távol leszek, addig szegény Balu megy további kecókat nézni az ingatlanosunkkal, ugyanis továbbra sincs sajnos semmi hír a pályázatunkról, és minden nap egyre csak tolják az eredményhirdetés időpontját.. egyszerűen felháborító, hogy aberrált összegekért bérelhetünk csak lakást és mindezek felett még nekünk kell küzdenünk a tulajok kegyeiért, hogy nagylelkűen minket válasszanak.. bár előre felkészítettek minket, az én nem létező tolerancia szintemmel ezt nem igazán tudom elfogadni és kicsit már unom a nomád létet :)

Na, de bánkódás helyett inkább írok pár szót a vasárnapról, amikor is bár szombattal ellentétben nem ébredtünk napsütésre, egy hatalmasat sétáltunk a 'város parkjainak felfedezése' akciónk folytatása során.

Először is elmentünk a tó túloldalán lévő Jardin Anglais-be, ami, ahogy a neve is sejteti, egy vérbeli angol kertecske, sok-sok paddal, pihenővel és 100%-os kihasználtsági szinttel, mert a komor idő ellenére minden padon, minden beugróban voltak kisebb-nagyobb társaságok piknikezni, könyv-klubozni és minden egyéb öreg lányok egyesülete összejövetelezni.

Innen tovább megnéztük a Jet d'Eau-t ködben és szemerkélő esőben .. így is csodaszép látványt nyújtott.. annyira, hogy Balu ki akart menni a dokk végére átsétálni a vízzuhatag alatt, de szerencsére sikerült jobb belátásra bírni :) 

Végül elsétáltunk Eaux Vives-be megnézni az ottani rózsakerteket.. hát az egy csoda - azok az illatok, azok a rózsák, az a sok zöld .. azt hiszem az egyik kedvenc törzshelyem az ittlétünkre már megvan :)

 

A nap végén, a képek feltöltése során rájöttem, hogy minden képen ugyanolyan a beállásom, szóval a következőkben majd ennek a változtatásán is fogok dolgozni :) 

Indián nyár Genfben

Túl vagyunk az első munkahéten, ami bár nagyon jól telt, elég fárasztó volt. Kimerültségünket semmi sem demonstrálja annál jobban, hogy pénteken már 10-kor kidőltünk és jómagam szombat reggel 8:15- kor (10 óra alvás után) keltem, amire nem volt példa már évek óta :) - persze ennek oka lehet az is, hogy a tudatalattim tisztában volt vele, hogy most nincs miért kelnem hétvégenként hajnali 7-kor, hiszen nem tudom nézni a Kölyök Klubot a TV-ben, ami az utóbbi pár évem bevett szombat-vasárnap reggeli programja volt.
Gyönyörű napsütésre keltünk, ami újdonságnak számít itt létünk alatt, és mindenképpen arra inspirált minket, hogy nyakunkba vegyük a várost és folytassuk vele az ismerkedést.
Először is délelőtt jött a kényszerű rossz, hiszen, mint minden svájcinak, nekünk is gyorsan el kellett intéznünk a bevásárlást, hogy feltöltsük a hét folyamán teljesen kiürült hűtőnket a következő hétre, amire a boltok nyitvatartási rendje miatt nem lesz lehetőségünk majdnem 1 újabb hétig.
Ezt követően jött a nap élvezetes része, ugyanis kihajóztunk a lakásunktól 200 méterre elhelyezkedő Genfi-tóra, hogy vízről is szemügyre vegyük a várost és annak part menti környékét. Csodaszép időben, verőfényes napsütésben és tükörsima vízen haladtunk, így hatalmas élmény volt a kirándulás mindkettőnknek. Milliónyi képet ellőttem Genf jelképéről, a Jet d'Eau-ról (szökőkút), ami gyönyörű látványt nyújtott napsütésben a 140 méter magasra fellövellő vízsugarával. Érdekes, hogy mindenki másért szereti ezt a hatalmas vízoszlopot - számomra, mint tájékozódásban gyengélkedő egyénnek, talán az a legimponálóbb tulajdonsága, hogy gigantikus méreteinek köszönhetően szinte mindenhonnan látható a belvárosban, így ha eltévedek, mindig a Jet d'Eau segít az orientációban és abban, hogy hazataláljak. :)
A hajókázás után jött egy kis séta Pont des Bergues hídon és az azon keresztül megközelíthető L'ile de Rousseau-n (Rousseau- sziget), ami a genfi születésű írónak az egyik kedvenc lébecolóhelye volt. Ezt követően végigsétáltunk a bevásárlóutcán, ahol - bár péntek óta tudunk már mosni - kis treatmentként a sok kényelmetlenség után, vásároltunk egy pár szépséget. Mivel nincs hétvége macaron nélkül, az egyik legszebb üzletház cukrászdájában ettünk is párat, amik az eddigi macaronjaink legjobbjai címért pályáznak - nálam a zöldalmás és fekete áfonyás voltak a befutók, míg Balu a rágó ízű macaronnal nem tudott betelni. :)
Este, hazafelé sétálva ért minket ittlétünk alatt az eddigi legszebb látvány. Már kezdtük azt hinni, hogy csak népámítás és a város marketingjének a része, hiszen mindig csak figyeljük és várjuk, de sose látjuk, azonban tegnap este, a lemenő nap fényében végre előbukkant a tó mögötti horizonton őfelsége, a Mont Blanc gyönyörű havas csúcsaival :)

Igáslovak

Jelentem, mindketten hivatalosan is munkába álltunk idekinn. 

Az első benyomások a babák és pelenkák világában egyelőre egész pozitívak, de nem kiabálnék el semmit. Az még nem teljesen tiszta, hogy mit kell pontosan csinálnom, de amint látom, ezzel nem vagyok egyedül és majd idővel csak kitisztul az is :)

Az épület, amiben vagyok, olyan fél órára van tőlünk az itteni BKV-val, és számomra is meglepő módon eddig csak egyszer tévedtem el. Az itteni tömegközlekedés egyébként döbbenetes - egy rakat busz, troli és villamos van, hihetetlen jó csatlakozásokkal és lefedettséggel. A belvárosban szinte nincs olyan utca, amin ne közlekedne valamilyen tömegközlekedési eszköz. Ennek megfelelően meg is kérik az árát, mert egyetlen jegy 3.5 CHF. Szerencsére, mint az hétfőn kiderült,  minden P&G-s kap éves bérletet Genfre és környékére, szóval már csak évek kérdése és lesz nekem is bérletem :)

Persze nem mindenki jár tömegközlekedéssel. Első napomon a kis hátizsákommal és batyummal felszerelve vonultam be jóllakott óvodás módjára az egyik épületbe, és belépő kártya hiányában a központi bejáratot kellett használnom, amit az autósok is használnak - hát elsőnek azt hittem, hogy eltévedtem és valami autó kiállításra érkeztem.. sorra jöttek rosszabbnál rosszabb autók: Porsche, Ferrari, BMW és Aston Martin... mint azt hallottam, itt ennél rosszabbakkal nem nagyon járnak :) 

El is kezdtük már a mi kis autónkat is keresni. Mivel sokan mennek el a cégtől, azt a tanácsot kaptam a kollégáktól, hogy nézzem a hirdetőtáblákat, mert ott egész jó áron lehet szerezni jó állapotú autókat. Be is mentem az egyik ilyen szobába, ahol a falon egy hatalmas jó deal várt: 'Buy one BMW (nem emlékszem a paramétereire pontosan, csak arra, hogy ötös volt) and get one Nissan Murano for free' - :) :) 

Meg kell azért jegyeznem, hogy mindazok ellenére (vagy pont azért), hogy az emberek ilyen szuper dudukkal járnak, sajnos úgy tűnik, hogy egyeseknek emiatt már nem futja mindenre... Hétfőn kértem egy egeret és egy kiegészítő billentyűzetet a gépemhez, amiket az otthoni szokásomnak megfelelően ott hagytam az asztalomon éjszakára... hát nem is értem, hogy ki és miért tette, de reggelre már nem voltak meg, szóval az IT-n kuncsorgással fejeztem be a hétfőmet és náluk kezdtem a keddet - egyáltalán nem néztek hülyének és begyűjtögetőnek :) 

Csak az nyugtat, hogy ez még mindig jobb annál, mintha a csokimat vennék el vagy ne adj isten a macaronomat, mert arra még gondolni sem merek :)

A lakásunkat illetően a helyzet változatlan és egy kicsit kezd aggasztóvá válni. Sajnos a pályázatunkat illetően nem lesz válasz jövő keddig, így addig nem is merünk új után nézni. Az ideiglenesben még továbbra sem tisztázódott a mosás kérdése, és már vészesen fogynak a cuccaink. Nagyon tetszik a kollégáim reakciója arra, amikor mesélek nekik arról, hogy merre vagyunk.. a fiúk szeme azonnal csillogni kezd, ha megemlítem, hogy Paquis-ban vagyunk (= red light district sokaknak), és nemtől eltekintve mindenki azonnal a ruházatomra néz, amint mesélem, hogy mi a helyzet a mosási lehetőségeinkkel :)

Szerencsére a non-stop unszolásomnak és nyavalygásomnak köszönhetően mára egy kicsit aktivizálta magát az ügynökségünk: már vannak égőink szinte minden lámpához és már az alsó zár is zárható az ajtónkon... nem sok, de végre egy kis haladás. Abban maradtam a relocation-ünket intéző ügynökséggel, hogy legkésőbb hétfőig várunk. Ha a mosás és egyéb problémák nem oldódnak meg teljesen, költözünk máshova.

Ma vagyunk 1 hetesek idekinn és lassan kezdjük felvenni az itteni életritmust. Az egyik legnagyobb kihívás a nyitva tartási idők elfogadása lesz, ami már okozott kisebb problémákat nekünk. Vasárnap elindultunk, hogy feltöltsük a két terméktől eltekintve teljesen üres hűtőnket, és szomorúan tapasztaltuk, hogy a város teljesen üres és kihalt.. olyan, mintha evakuálták volna.. semmilyen üzlet nincs nyitva szombat este 6-tól hétfő reggelig.. Ennél már csak az volt rosszabb, hogy azzal kellett szembesülnünk farkaséhesen, hogy nem csak a boltok, de az éttermek nagy része is zárva van vasárnap, így 20 percig kerestünk egy nyitva lévő éttermet, hogy másnap reggelig elegendő ételt tömjünk magunkba ebédre.. 

Amint látjuk, ez a nem túl kényelmes nyitva tartási rend nem csak nekünk nehezen emészthető. Hétköznapokon - csütörtök kivételével - 7-ig vannak nyitva a boltok. Hétfőn hatalmas sprinttel sikerült 18:50-re beérnem a hozzánk legközelebb levő boltba, ahova Balu volt olyan drága és előre lement, megcsinálva a bevásárlás nagy részét és csak a végső simításokkal várt meg.. hát hihetetlen harcok mentek az utolsó friss péksütikért és tejtermékekért és hozzánk hasonlóan mindenki őrült módjára rohant, hogy legyen vacsija. 

Mindezek ellenére azért azt kell mondjam, hogy egyelőre egész jól érezzük magunkat és nagyon reméljük, hogy ha a kecó és egyéb problémák lecsengenek, szuper kis életünk lesz itt :)