2014. január 26., vasárnap

January Finest

Picit eltűntünk az utóbbi hetekben, aminek legfőbb oka az volt, hogy a január első heti panaszaim túlságosan is meghallgatásra leltek és annyi munkát kaptam, hogy újfent a ló túloldalára estünk....Ez annyit jelentett, hogy az elmúlt két hétben 8-nál előbb nem nagyon sikerült elhagynunk az irodát, hazatérve pedig vagy csak amolyan zombi üzemmódban vegetáltunk a TV előtt és a Zabhegyező könyv fölött, vagy stresszeltünk a mögöttünk és előttünk álló napokon... Akármelyik eset is állt fenn, a lényeg az, hogy az égvilágon semmi értelmeset és élvezeteset nem csináltunk az utóbbi hetek munkanapjain, így a hétvégéinktől vártuk a feltöltődést, a tartalmas kikapcsolódást, az élményszerzést úgyhogy íme pár említésre méltó történés az év első hónapjáról:
- Repjegy- és hotelfoglalásokkal egész jól behoztuk magunkat, így a nyaralási tervek egyre inkább kezdenek valós utazásokká válni. Colmar, Bath, Budapest (március 15-22), New York, na meg egy írországi körutazás már be is van foglalva, valamint nagy örömünkre már Bindo, Eszterék és Balu szüleinek genfi látogatása is konfirmálásra került, úgyhogy elég nyüzsgő kis hónapok elébe nézünk szerencsére :)


- Múlt vasárnap az 'egészséges  és sportos életmód híveiként' az évben elsőnek sportolásra adtuk a fejünket és squasholtunk egy hatalmasat a Vitam Parkban.. Azt hiszem az erőviszonyokat méltán reflektálja a tény, hogy én két napig nem bírtam járni az izomláztól, míg Balu még csak meg sem izzadt a játék során :)
- Tegnap átugrottunk egy napra Franciaországba, Les Gets síparadicsomába, ahol Balu sikeresen túlélte élete első síelését.. Ugyan néhány aprócska kékség és zúzódás valamint egy tetőtől talpig tartó izomláz ma mutatkozott a pálya ördögén, de úgy tűnik, hogy a harci sérülések nem szegték a kedvét Bogyónak a sporttól és kitartó munkával hamarosan ő lesz az új Herminátor :)
- Jövő héttől irány a suli! Egyik kedves kolléganőmmel összeálltunk és szombattól fotótanfolyamra fogunk járni egy hónapig. Majd kiderül, hogy milyen lesz és mennyit tanulunk, az biztos, hogy bőven van hova fejlődnöm :)
- A Zabhegyező továbbra is a világ egyik legjobb könyve. :)
- Egyre több sikerélmény ér minket a konyhában.. A mai menü mustáros-fehérboros-hagymás csirke volt fekete rizzsel, és hát mit mondjak, a receptet mindenképpen megőrizzük újrahasznosítás céljából :)

2014. január 10., péntek

Voltunk egyszer anno Bangkokban

Újra itt egy lightosra sikeredett karácsonyi uborkaszezont követő visszarázódós hét után.
Balunak már hétfőn újra besűrűsödött a munkája, így folytatta az első, immáron sikeresen letudott 3 hónapjának feszített munkatempóját, ami nem maradt elismerés nélkül. Bizony, kemény 3 hónap alatt Bogyó máris kiérdemelt egy Power of Agility Award-ot a főnökeitől, úgyhogy háromszoros hurrá a szorgos Balunak, aki nagyon rászolgált az elismerésre, amiről még külön megjegyzendő, hogy nem nagyon szokták new hire-ok után dobálni.
Nekem dögunalmas hetem volt, ugyanis a napi átlag 50 e-mail mellett kis híján befontam a hajamat, úgyhogy minden nap 1-2 órát arra szántam az irodában, hogy nyaralásokat tervezzek az idei évre és panaszkodjak a főnökeimnek arról, hogy mennyire  unatkozom manapság.. Sajna extra projecteket egyelőre még nem nagyon kaptam, de szerencsére a nyaralástervezéssel egészen jól haladok..
Apropó nyaralás: már lassan 2 hónapja adós vagyok az ázsiai utunk harmadik felvonásának beszámolójával, azaz a lélegzetállító Szutyokfalva bemutatásával.
Phuket-en már úgy éreztük, hogy kezdünk hozzászokni a thai kultúrához, az igénytelenséghez és az ‘Európai = Bankautomata’ szindrómához.. Hát Bangkokban ennek a sokszorosában volt részünk, így eleinte elég nagy sokként éltük meg a várost.
Első nap, miután lecuccoltunk a hotelben és összeszedtük magunkat, elindultunk, hogy a nyakunkba vegyük a hatalmas várost.. Eleinte szidtam magam amiatt, hogy hallgatva a különböző netes javaslatokra és a szingapúri ismerőseink tanácsára Sukhumvitban foglaltam szállást, ami a klasszikus értelemben vett belvárostól és a főbb történelmi látványosságoktól rettenetesen messze van.. Azonban ez a bánkódás csak egy napig tartott, amikor rövid távon rájöttünk arra, hogy a lehető legjobb helyen lakunk, mivel Sukhumvit a modern belváros és üzleti központ, míg az óváros egy akkora lepratelep, hogy oda egyszer is bőven elég elmenni... A hab a tortán pedig, hogy Sukhumvitban fut a város 15 millió emberére jutó két MRT és egyetlen metróvonal mindegyike, így ez az egyetlen körzet, ahol lehet közlekedni, míg a város többi részében totál káosz van és tömegközlekedésre jobb híján maradnak a nem túl bizalomgerjesztő helyi a buszok és a tuktukok. 
Szóval első utunk a Chinatown-ba vitt minket, ahova a metrótól úgy tudtunk eljutni, hogy egy elhagyatott csatornapart mentén és egy nyomortelepen kellett végig sétálnunk.. Mivel a thaiok a derekunkig érnek és feltételezem, nem mindenki születik úgy, hogy profi thai boxos, így nem kifejezetten féltünk a semmi közepén mászkálni, de persze ez a fél óra távolról sem volt életünk csúcspontja. Miután elértük Chinatown körzetének határát, utolért minket nyaralásunk egyik legnagyobb legombolása..
Egy kedves bácsi, aki úgy tűnt, hogy csak éppen arrafelé sétált, leszólított minket miközben a térképünket bújtuk, hogy segíthet-e, honnan jöttünk, nászutasok vagyunk-e, merre szeretnénk menni, etc. Persze mi nagy okosan bevallottuk, hogy ez az első alkalmunk Bangkokban és valami jó helyet keresünk vacsorára. Az öreg azt mondta, hogy rossz helyen vagyunk, mert a kedd az szünnap Chinatown-ban, minden étterem zárva van.. 
Ajánlott nekünk pár jó éttermet nem olyan messze, ahol rendkívül jó konyha van.. Mi örültünk a javaslatnak és amikor kérdeztük, merre van az az étterem, amiről szuperlatívuszokban beszélt, mutatta a térképen, majd felnézve felkiáltott, hogy jé, itt egy tuktuk, miért nem megyünk azzal.. Felajánlotta, hogy ő ledealeli nekünk, hogy mennyiért vigyen el minket a tuktukos az étterembe, és akkor nem leszünk becsapva.. 
A kemény 30 THB-os (0.9 CHF) ajánlatot kissé bizonytalanul, de elfogadtuk és észre sem vettük, már a tuktukban száguldoztunk és szívtuk a szmogot.. A rengeteg füst belélegzése során, amikor azzal a tragaccsal beszorultunk 2 busz közé a 4 sávos úton a dugóban, csak azon imádkoztunk, hogy mielőbb és egyben érjünk oda ahhoz a nyavalyás étteremhez... 




30 perces út után megérkeztünk az ominózus vendéglátóipari egységhez, aminek látványától az a gyanú kerített hatalmába, hogy a csirke biztos nem csirke lesz és egy itteni vacsora után másnap az ügyeleten fogunk kikötni, így a személyzet invitálására elkezdtem futni a másik irányba, míg Balu kifizette a 200Ft-ot a tuktukosnak és próbált a nyomomba szegődni.. 
Beletelt pár percbe, hogy kivegyük a térképen, hogy merre vagyunk pontosan, majd egy irodaház környékén egy fehér embertől kaptunk útba igazítást arra, hogy hol tudnánk egyet vacsizni (este 8 volt és reggeli óta nem ettünk).. Szerencsére elérhető közelségben, pont a hotelünk irányába javasolt pár üzletközpontot Sukhumvitban, ahol elmondása szerint rengeteg, európai sztenderdeknek is megfelelő étterem van.. Egy 15 perces MRT-zést követően már a Siam Paragon centerben voltunk és próbáltunk éttermet választani.. Hát bizonyára a svájci árakhoz szokott szemünk miatt voltunk olyan bizonytalanok, de egyszerűen féltünk választani, mert annyira olcsó volt mindenhol az étel, hogy az valami hihetetlen.. Viszont, mivel mindenhol láttuk a vendégeket és az előttük álló teljesen jól kinéző fogásokat, úgy döntöttünk, hogy igenis itt eszünk és láss csodát, kiváló vacsit költöttünk el fillérekért, majd takarodót fújtunk és rákészültünk testileg-lelkileg a másnapra.




Szerdára terveztük a kulturális programot, azaz a Nagy Palota és a Wat Phra Kaew, valamint a Wat Pho meglátogatását az óvárosban a Chao Praya folyó partján.. Nos, a metró végállomása kb 4 km-re van a palota komplexumtól a folyó partján és csak vízen lehet eljutni a város központba, mert ha szárazföldön megy az ember, az egész napja rámegy.. Szóval felszálltunk egy turistahajóra, mert persze a menetrend szerinti hajóra kértünk jegyet, de nyilván nem arra kaptunk... A folyó, vagy inkább sárgörgeteg valami rém undorító és bár elég keskeny a medre, iszonyatosan hullámzott.. 







20 percnyi utazás után elértük a kikötőt a palotánál, ami egy piaccal volt egybeépítve, hogy a látogatók tudjanak valamit venni.. 


Lehajtott fejjel végigfutottunk, majd nekiálltunk keresni a komplexum bejáratát, amit egy 2,5 km-es fal vesz körbe.. Itt ért minket nyaralásunk másik nagy becsapása, ugyanis egy – az előző napihoz hasonló – muki felvilágosított minket arról, hogy a palota csak délután nyit ki, és javasolt pár másik templomot, amiket a palotanyitásig most végiglátogathatunk egy 2,5 órás program keretein belül magunkban és a túra végén délután 2-re visszaérkezhetünk ide mire már tuti nyitva lesz a palota is.. Persze ez is ajánlott egy véletlenül pont arra járó tuktukost, ledealelte az egész napos utat 50THB-ért és amilyen hülyék voltunk, ennek is bedőltünk...
Útban az első templomhoz aztán összeállt a kép, hogy ezek ma is és tegnap is becsaptak minket, így az első templomhoz érve szóltunk a tuktukosnak, hogy azonnal vigyen minket vissza a palotához, különben egy fillért sem kap... Szerencsére csak 1 órát veszítettünk a kitérővel és csak összesen 500Ft-unkba fájt a két becsapás együtt, de az, ahogy ezek eladták a sztorijaikat és félrevezettek minket szándékosan, elég rossz ízt hagyott a szánkban..
Végül bejutottunk a palotába, Balu felvette a csodaszép kölcsönnaciját, hogy Buddha ne láthassa a térdét és egy bő két óra alatt bejártuk a komplexumot meglátogatva a Smaragd Buddhát, ami a világ legszentebb Buddha szobra. A palota valamint a wat amúgy egyike volt azon kevés látványosságnak, amit nagyon szépnek és rendezettnek találtunk Bangkokban.
















Innen átsétáltunk a közelben fekvő Wat Phohoz, ahol a híres Fekvő Buddha szobor van. Útközben csak 3-an akartak minket legombolni, 2-en mondták, hogy a Wat Pho zárva van és egy ember pedig, hogy az ellenkező irányban van a templom, mint amerre sétálunk, de nem hagytuk magunkat, mindenkinek azt mondtuk, hogy már sokszor voltunk errefelé és simán odajutottunk az amúgy nyitva lévő watba.














Itt egy bő órát sétálgattunk, majd úgy döntöttünk, hogy skippeljük a késői ebédet és inkább meglátogatjuk a folyó túloldalán fekvő Wat Arunt és egy nap alatt letudjuk Bangkok három legfontosabb templomát, hogy ne kelljen még egyszer visszajönnünk ebbe a retek óvárosba.. Kemény 2 THB-ért vitt át a komp a folyó túl oldalára (hidak nincsenek nagyon) így még éppen időben estünk be a Hajnal Templomába, amit az aznapi látnivalók közül a legszebb watnak ítéltünk a gyönyörű khmer stílusú prangjának köszönhetően, amit Balu szépen meg is mászott.












Itt már elég fáradtak és éhesek voltunk, így visszamentünk egy új éttermet keresni az előző napi környéken, gyorsan megvacsiztunk, majd találkoztunk Balu német barátjával, aki az esküvő után szintén eljött Bangkokba és együtt mentünk fel egy rooftop barba, hogy az 50. Emeletről gyönyörködjünk az éjszakai fényárba és szmogfelhőbe merülő városban.







A tartalmas nap után csütörtökre egy lightos kis programot, Jim Thompson házának meglátogatását terveztük, aki egy rejtélyes körülmények között eltűnt amerikai selyemkereskedő volt és akinek a nevéhez fűződik a thai selyemipar fellendülése.. Bizonyára érdekes lett volna a tárlatvezetés, ha egy szót is értettünk a túravezetőnk akcentusából.. Mivel nem így történt, jobb híján csak az épületben gyönyörködtünk, ami viszont valóban nagyon szép volt.. 










Miután a souvenir shopban vettem magamnak egy szép selyemsálat, a múzeum éttermében elfogyasztottunk pár ismét isteni thai fogást..
Innentől kezdve már csak sétálgattunk Sukhumvitban, elveszve a milliónyi, gigantikus méretekkel rendelkező plaza rendszerében, ahol minden volt, ami szem-szájnak ingere.. Hatalmas kontraszt a bevásárlóközpontok világa a kinti utcaképpel szemben... Az épületek oldalában és a város utcáin hatalmas a szegénység, a kosz, az igénytelenség, ahol az emberek a szmogban eszik a kipufogógázban sült emészthetetlennek kinéző ételeket, míg odabenn minden futurisztikus, modern és hatalmas... Az ember azonnal azon gondolkodik, hogy vajon kinek építették ezeket, mert az utca átlag embere ezt nem tudja megfizetni... Minden bizonnyal azért sok külföldi és vagyonosabb helyi járhat ezekbe a bevásárló központokba, mert azok növekvő száma és mérete azt bizonyítja, hogy bőven van rájuk kereslet, ha másért nem is, a légkondicionálás miatt, mert elviselhetetlen hosszú távon a kinti páratartalom és szmog... :)
Sosem gondoltuk volna, de Bangkok leginkább a kulináris élvezetek kedvelőinek lehet az egyik legjobb célpont, mert nem volt olyan konyha, amire nem találtunk volna legalább 1-2 éttermet minden bevásárlóközpontban.. Megszegve a diétánkat olyan sajttortákat ettünk, hogy az valami hihetetlen és képtelenek voltunk az ott töltött négy nap során egyszer is rossz ételt választani akárhol is ettünk.





Utolsó napunkra maradt a nyaralás egyik legélvezetesebb programja.. A tripadvisoron kerestünk magunknak olyan programot, hogy lehetőleg ne kelljen messze mennünk, mert itt nem lehet közlekedni. Mint az kiderült, Bangkok legnépszerűbb látványossága a honlap látogatói szerint az Escape Hunt nevű szabadulós játék, ami a hotelünk melletti plazaban volt éppen.. Mi most játszottunk először ilyen szabadulós játékot, amit egyébként egy unatkozó angol expat alapított Sherlock Holmes-ot megidéző hangulatban...
Mit mondjak, ez egy hatalmas találmány, briliáns ötlet, nagyon jó agytorna és legfőképpen szuper eszköz a játékosok közötti kooperáció javítására... Ügyesen 52:25 perc alatt megoldottuk a gyilkosság rejtélyét és magunktól kiszabadultunk! 
Szenzációs program, úgyhogy alig várjuk, hogy hazamenjünk és otthon is kipróbáljunk egy ilyen játékot.


 


A nap hátralévő részében shoppingoltunk és fellátogattunk a híres Red Sky rooftop bárba, ahol az 55. emeleti teraszon koktélozva és élőzene mellett tudtunk elbúcsúzni ettől a remek várostól, ami bár eleinte rémisztő volt, a végére határozottan szerethetővé vált a szemünkben.













Másnap aztán hosszú út állt előttünk, amit a Finnair sztrájkja egy kicsit még izgalmasabbá tett, de szerencsére minden késés és egyéb probléma nélkül hazajutottunk.. Ráadásul csodálatos panorámánk volt az út során, ugyanis elrepültünk a Mont Everest majd később a Mont Blanc mellett is.





Most, hogy egy fantasztikus élményekkel és utazásokkal teli 2013-as évet tudhatunk magunk mögött, itt az ideje, hogy ráfókuszáljunk 2014-re és megpróbáljuk egy, a még az előzőnél is jobb évet produkálni minden téren.. Az ötleteink listája elég hosszú.. Budapest, New York, Colmar, Bath, Párizs, Provence, London, Írország és Izland – remélem idén találkozunk!