2015. november 11., szerda

Június 19-n történt :)

'Én már azóta szeretlek, mikor még nem voltál más csak puszta gondolat, és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat. Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt és én azóta a lelkemhez simítva hordalak'

Olyan régóta vártuk, hogy végre megszülethessen a bejegyzés arról melyben világgá kürtöljük, hogy két piros csík egy fehér műanyagdarabon miként változtatta meg az életünket június 19-n és miként tett minket a világ legboldogabb párjává és még annyi minden mássá :)


Szülők leszünk, egy család csak mi hárman - egyelőre - és az életünk már sosem lesz a régi, mert az a 30 cm-es csöppség aki nagyban rugdalózik a pocakomban miközben ezeket a sorokat írom egy pillanat alatt felforgatott mindent olyannyira, hogy egyetlen szó drágább lett nekünk minden kincsnél: Léna  :) :)



2015. november 5., csütörtök

Bath, Bath, Bath

Akárcsak Párizs, Bath városa is megunhatatlan, igy oda is igyekszünk minden évben ellátogatni egy hétvégére. A szokásos péntek esti bristoli járattal repültünk ki munka után, majd egy szűk órás buszozás után már meg is érkeztünk Jane Austen szentélyébe.
Egy nagy tente és egy bőséges full english breakfast után Bindó is becsatlakozott hozzánk, aki Londonból ugrott át, hogy találkozzunk. Egy bő 3 órás városnézős séta után a fiúk kedvéért a Jane Austen centerbe látogattunk, hogy a szokásos Tea with Mr Darcy menüvel belakjunk, amit most még egy kis pezsgővel is feltuningoltunk :)
Ebéd után a csoport szétoszlott - a fiúk pubozni mentek, én meg shoppingolni. Este Balu megkapta a jól megérdemelt pubvacsiját és a sok séta, bőséges cider és könnyűnek nem éppen nevezhető angolos falatok után nem voltak problémáink az elalvással :)
Vasárnap ellátogattunk az Assembly Rooms-ba és a Fashion Museumba, majd vásárolgattunk és sétáltunk egy kicsit mielőtt elköltöttük volna búcsúebédünket Bath legrégebbi épületében, a Sally Lunn-ban, majd a 4 órási airport buszra szállva ismét búcsút intettünk ennek a tündéri városnak egy ideig :)