2013. március 2., szombat

Ödön

Mivel sokan kérdeztetek Ödönről, hogy milyen színű, hogy néz ki és egyebek, a mai kirándulásunk során végre lencsevégre kaptuk, úgyhogy íme néhány kép a gyermekről - (bikiniben autót mosós felvételünk egyelőre még nincs, de ennek kizárólag a hideg és a dudu szupertisztasága az oka :) )






Egyébként minden a legnagyobb rendben idekinn velünk. Szerencsére elég tartalmas napok állnak mögöttünk, amiknél már csak az előttünk álló hetek lesznek még tartalmasabbak :)
Múlt hétvégén majdnem elmentünk kirándulni, de mivel szombat reggel az ajtón kilépve maga a fagyhalál fogadott minket, jobbnak láttuk a városban maradni és ügyes-bajos dolgainkkal foglalkozni. Így esett, hogy visszamentünk az Ikeába visszacserélni az ágytakarót, amiből nagy okosan egy számmal kisebbet vettem az előző héten. Az ágytakaróhajsza sikeres lezárásán túlmenően gondoskodtunk a téli szünet során megroggyant orchideánk, Fiona utánpótlásáról is, így büszkén jelenthetem, hogy jelenleg 3 új Fionácska virít lakásunkban a kókadt öreglány mellett.
A fentieken túlmenően nagy örömmel jelentem, hogy múlt szombattal minden maradék polc, kép és lámpa felkerült a lakásunk falaira, amik eddig a kisszobában vártak arra, hogy Balu megszánja és végső helyükre fúrja őket. - Persze a lakás még nincs kész, de már csak kisebb csinosítgatások vannak hátra :)
Szombat este gofrizásra voltunk hivatalosak egy magyar párhoz, ami nagyon jól sikerült, leszámítva a tényt, hogy rengeteget ettünk és ittunk, amit másnap kicsit megéreztünk. A kutyaharapást szőrével elvet követve én azért vígan koccintottam Zeljkaval, az egyik horvát ex-kolléganőmmel, akivel még Pesten dolgoztam együtt és aki hozzám hasonlóan, nemrég költözött ki Genfbe. 
Mivel az éttermek 90%-a zárva tart vasárnap, azok, akik még ilyenkor is nyitva vannak, extra prémium áron kínálják az amúgy elég gyenge minőségű ételeiket. Már sokan meséltek nekem ódákat a Lipp Brasserieről, ahova végül mentünk, de az étlap árainál már csak a felszolgált étel minősége volt nevetségesebb :) Segond, mert mindezektől eltekintve nagyon jó volt végre egy kis csajos traccspartin lenni.
Kedden céges agymenés zajlott. Valószínűleg én vagyok nagyon lemaradva az aktuális divattal és egyebekkel, de úgy, ahogy a Gagnam style őrületről sem hallottam egészen karácsonyig, mire már 1 milliárd nézője volt a videónak, úgy a Harlem Shake nevű szenzációs találmánnyal sem volt szerencsém találkozni egészen keddig .... Itt viszont nem volt menekvés, mert óvatlanul elfogadtam egy meeting requestet a kedves főnökömtől, akit mélyen meginspirált az önkifejezés ezen új módja, így jelenésem volt a forgatáson, ahol egy pelenkával a fejemen kellett táncolnom... Azt az örömöt nem adom meg senkinek, hogy lássa a zseniális táncunkat, de valami ilyesminek képzeljétek el, mint a lenti videók... mindez rengeteg plüssel, maszkkal, pelenkával és persze irodai körülmények között...


A forgatás során sikerült kisebb harci sérüléseket szereznem egy 156 pelenkát tartalmazó Pampers megabox szabadesése során, ami a vállamon landolt. Két napig nem nagyon tudtam felemelni a karom, de már örömmel jelentem, lassan, de biztosan haladunk a gyógyulás útján. 
A produkció után este egy wine&tapaz nevű helyre voltam hivatalos nem meglepő módon borozásra és tapasozásra két szintén procteres lánnyal.. ez az este röviden és tömören szuper volt, főleg, hogy végre valahára sikerült tényleg nagyon finom borokat inni és finomat enni.. valószínűleg nem volt nagy ötlet a sérülés után bevett 3 fájdalomcsillapítóra inni, de egyben hazajutottam :) :)
Szerdán búcsúztattuk az egyik elemzőnket, aki kivette a 3 évtől bármikor rendelkezésünkre álló sabbatical leave-t (3 hónap fizetés nélküli szabi) és világ körüli útra indult a feleségével... szegény... Mivel az elmúlt egy hétben sokszor kimaradtam otthonról, ide már csak 1 rövid 'jó utat-ra' ugrottam be, aztán mentem haza Bogyóhoz.
A hét további része a meló mellett nekem a Trónok harcáról, Balunak pedig szintén olvasásról na meg squashról szólt, ugyanis talált magának egy partnert (ugyebár én bénának lettem kikiáltva, ami sajnos valóban igaz..) ... Olyan lelkesen készült a pénteki meccsére, hogy az előtte lévő napokban még futni is elment reggelente, hogy bírja az iramot - meg is hozta a gyümölcsét a szorgalma, mert elsöprő győzelmet aratott :)
Ma kirándultunk egy csodaszépet, de ennek az élménybeszámolója majd a következő postom témája lesz :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése