2014. május 23., péntek

Vendégeink az elmúlt hetek során

Most, hogy péntek este lassan 8 fele járva végeztem mára a munkával, valamint, hogy a new york-i élménybeszámolónknak is sikerült a végére járnom csekélyke egy hónap alatt, íme egy pár kép és szó az elmúlt 4, immár itthon töltött hetünkből :)
Angolosan az időjárással kezdve, nincs mit szépítenünk, múlt hét végéig hihetetlenül fos időnk volt, hála a szinte minden napos esőnek és a 12-13 fokos nappali maximum hőmérsékletnek.. Múlt szombaton aztán beütött 3-4 nap erejéig a nyár, újra tökéletesen láthatóvá vált a Mont Blanc és életre keltek a szétfagyott növények a teraszunkon.
Munkát illetően Balu továbbra is rettenetesen ügyes, okos és rengeteget fejlődik, aminek következtében felettesei továbbra is oda vannak érte és vissza :) 
Nálam kicsit kevésbé rózsás a helyzet, hála az immár 10 hónapja tartó szervezeti átalakításainknak, hiszen még mindig nem sikerült eldöntenie a vezetőségünknek, hogy a pozimmal mi lesz a jövőben, marad-e Svájcban vagy kiteszik Varsóba, Budapestre vagy valami harmadik városba, és legfőképpen, hogy ha mozdítják a pozimat, akkor engem is mozdítanak-e vele vagy találnak-e nekem valami új assignmentet helyette itt Genfben...
Mindenképpen maradni szeretnénk idekinn ameddig csak lehet, és igyekszem ezt az üzenetet minden nap tolmácsolni a feletteseimnek - majd meglátjuk mi lesz :) (na persze mindig vannak pechesebbek még cégen belül is, hiszen a Pet Care divíziónkat az európai egység kivételével mindenhol eladtuk és az európai részleget pedig hivatalosan is áruljuk (emberekkel együtt), szóval ott aztán vérbeli emo tombol a dolgozók körében :) ) 
Egészséget illetően az elmúlt 4 hétből 2 betegséggel telt, de szerencsére már mind én, mind az általam megfertőzött kollégák felgyógyultak teljesen :D
Társasági életet illetően az utóbbi hetekben mindketten voltunk pár összejövetelen a kollégáinkkal... Én voltam a szokásos havi borozáson két kedves ABM társammal még múlt héten, ami gyakorlatilag töménytelen chianti pusztításból és a munkabizonytalanság miatti anyázásból állt... Szerdán egy másik kollégámnál került megrendezésre a szintén szokásos girls night-out, ahol ez alkalommal hamburger-sütés és babázás volt a program (nem csak nekem nem volt gyerekem :) )... Tegnap egy szomorú búcsúztatáson voltam, ugyanis az egyik legkedvesebb elemzőmet áthelyezték Szaúd-Arábiába és őt búcsúztattuk..
Balu pénzügyes ivászaton volt, valamint nagy örömömre benevezett a cégen belüli teniszbajnokságra, így most keményen kell készülnie, hogy ne ő legyen az utolsó... (lassan már ütőt is veszünk :D )
Utazási terveinket illetően jövő héten visszatérünk  Párizsba 6 napra, amiből tavalyhoz hasonlóan kettőt idén is a Roland Garros-on töltünk, remélve, hogy ez alkalommal sikerül látnunk Federert.. A pünkösdi hosszú hétvégén pedig végre eljutunk Zermattba a Matternhornhoz, ami az első számú prioritás volt svájci bakancslistánkon, de a látogatás mindeddig váratott magára, mert valahányszor megnéztük a szállás árakat, azonnal elment a kedvünk az utazástól ... Szóval most kirúgunk a hámból és megnézzük magunknak ezt a Toblerone hegyet :)
Ami fontos hír, hogy hamarosan hazalátogatunk. Ha emlékeim nem csalnak augusztus 18-án érkezünk és 27-ig maradunk.. Sajna szabink az nincs, így csak meló után fogunk igyekezni mindenkivel sort keríteni egy találkozóra :D
Na, és az utolsó, egyben a bejegyzésünk legfontosabb topicja, az elmúlt hetek látogatói.
Először is Edkusék jártak nálunk Genfben, akiknek nagy szerencsétlenségükre sikerült kifogniuk az év négy legcsapadékosabb napját, aminek során nem csak, hogy a Mont Blanc-ot nem sikerült látniuk, de még a Jet d'Eau-t sem, hiszen az erős szél miatt folyamatosan ki volt kapcsolva abban a pár napban, amíg itt voltak ..  Amennyire a kedvezőtlen időjárás, a növekvő lázam és Edkus tündéri, de egyre méretesebb pocaklakói lehetővé tették, próbáltunk programokat szervezni, így elmentünk Esztike kedvenc barátaihoz a teknőcökhöz a Servion állatkertbe és tropicariumba, valamint csaptunk egy fergeteges roastbeef vacsit a P'tit Vaudois-ban... Szuper volt látni a növekvő családot a tündéri unokahugimmal és Edkus óriási pocakjával :)
























Legutóbbi vendégeink Eszter barátnőm volt a férjével. Nekik már valamivel több szerencséjük volt az időjárással, így el tudtak hajózni Yvoire-ba, valamint a hétvége során szombaton a mindig csodás Annecy-be, vasárnap pedig Gruyéres-be látogattunk négyesben.. Bár az ifjú pár kicsit hiányolta az édes kettesben töltött összebújós estéket, reméljük azért jól érezték magukat :)

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése