Üdvözlet a 40. emeletről

A világ legszebb városa címétől továbbra is messze távol álló Varsó városából jelentkezem, ahol vasárnap óta tengődöm egy rém izgalmas piackutatáson.. Bizony-bizony, a pár nappal ezelőttig még tisztán tartott és női bájjal átszőtt kiskecónk újabban legénylakássá fajult, ugyanis miután vasárnap hajnalban fájdalmas búcsút vettünk Zsófitól, délután jómagam is elrepültem Genfből. Az elmúlt napokban Laurena-n, a francia tanárunkon kívül, aki Balu mellett az elkövetkező két hétben Robit is okítja extra dózisban a francia nyelv szépségeire, más nő nem nagyon nézett az urakra...Ők persze első nap még nagyon örültek az újdonsült függetlenségüknek, és ezen felbuzdulva egy rakat tűzre való horrort megnéztek, amit mellettünk nem lehetett, azonban egy áthorrorozott éjszaka után hétfő reggelre már hiányoltak is minket :)

A fiatalokkal eltöltött 1 hét amúgy nagyon jól sikerült és nagy szerencsénkre a vihartól eltekintve a legjobb arcát mutatta városunk, de ennek élményeit és képeit majd a következő postunkban osztom meg, mert a céges gépemen nincsenek képek...

Addig is egy pár szó a varsói napokról...A meló oldala felettébb érdekes. Az első nap kisbabás családokat látogattunk és elemeztünk, ma és holnap pedig fókuszcsoportos interjúkon vagyunk az egyik piackutató cégnél.. A legfontosabb tanulsága az eddig látottaknak, hogy minden baba egy kész csoda és egytől egyig az összes egy igazi tündér :)

A mostani időjárásunk lényegesen kellemesebb a legutóbbi, -15 fokos januári kiruccanásunkénál, és bár negyedszer látva sem látom a világ közepének a várost, az elmúlt két este elmentünk megnézni az óvárost és azt kell mondjam, hogy határozottan javult Varsó megítélése a szememben.. 

Tegnap az egyik hotelalkalmazott javaslatára elmentünk egy állítólag vérbeli lengyel étterembe, ahol olyan lengyel nemzeti ételek voltak az étlapon, mint a szegedi halászlé, a magyar gulyásleves, a bécsi szelet és a skót black pudding... Származástól eltekintve isteni ételeket hoztak, na de akkora adagokat, amik egy falunak is elegek, így kemény 1,5 órás küzdelem után a nekem felszolgált fél kacsa felülkerekedett rajtam és kb. úgy küldtem vissza a tányért, hogy alig látszott rajta a pusztításom...
Mivel ennyire kiadós vacsira nem számítottunk és tele pocakkal nem jó ágyba bújni, úgy döntöttünk, hogy haza sétálunk a hotelbe, hiszen úgy gondoltuk, hogy a Marriott 50 emeletes épületét mindenhonnan ki lehet szúrni ... hát 1 óra 45 perc volt az út és nem azért, mert annyira messze van a hotelünk az óvárostól... apropó belváros.. íme a szokásos városkép, ami a szobámból elém tárul minden egyes látogatásom során.. ezúttal a 40. emeletről :)

Napsütéses délutáni idő a meteocentrale szerint :)

A jelenleg négy fős, ázott genfi küldöttség jelentkezik.. Szépen és rendben elvagyunk a fiatalokkal... Négy nap kánikula és strandolás után mára enyhébb, de napos időt jósolt a meteocentrale, az állítólagosan legmegbízhatóbb svájci időjárás előrejelző portál.. Ennek fényében családi kirándulásra mentünk meló után, hogy élelmiszerkészleteinket pótoljuk a Carrefour hipermarketban... 

Már egy kicsit felhős volt az idő induláskor, aztán egyre sötétebb lett, majd mire beértünk a boltba és felértünk az üzletbe a parkolóházból már annyira hatalmas vihar tombolt, hogy lezárták a külső ajtókat... Körülbelül 2 perce sétáltunk a polcok között, mikor a tetőszerkezetet ijesztő erővel és még félelmetesebb hangon verő eső győzedelmeskedett, így elkezdett beömleni a víz és a jég a bolt polcaira valamint vevőire... Ekkor aztán az alkalmazottak mindenkit a biztonsági kapukon kívülre küldtek, hogy normál, téglatető alatt legyenek az emberek, míg a kosarak, az azon hagyott táskák és egyéb személyes tárgyak a boltban áztak :)  

Bár a vihar egy fél óra után lecsillapodott, a bolt úgy elázott, hogy nem engedtek minket vissza és azt mondták, hogy még legalább 45 perc, míg fel tudják takarítani a vizet...
No és, hogy milyen is volt a napsütésesnek ígért délután, ami nálunk még az augusztus 20-i tűzijátékos vihart is überelte és aminek köszönhetően pillanatok alatt hófehér köntösbe borult a város? A francia tanárunk videója megmutatja... érdemes az utolsó perceket megnézni :)

A diadalív árnyékéban

Kicsit el vagyunk maradva a párizsi élménybeszámolónkkal, de még annál is jobban el vagyunk havazva mindennapos teendőinkkel, így csak egy nagyon rövid beszámoló erejéig jelentkezünk ma az utolsó három párizsi napunk legjobb pillanataival...aztán holnap reggel irány a reptér, hogy felszedjük öcséméket, akiknek a társaságát élvezhetjük az elkövetkező három hét folyamán :)

Szóval, visszatérve Párizsra, hétfő és kedd Balu-nap volt, ami abból állt, hogy miután hétfőn reggel visszarohantunk a Montmarte csúcsára visszaszerezni az elhagyott útikönyvünket és elfogyasztani egy vérbeli francia reggelit, mindkét nap késő estig a Roland Garros-on voltunk, meccseket néztünk és csak esténként csináltunk kisebb városnézést miközben egy vacsorára alkalmas éttermet kerestünk.. Mivel dudukhoz és a focihoz hasonlóan a teniszhez sem értek sokat, így elemezni nem fogom a játékosok teljesítményét.. Láttunk izgalmas és kevésbé izgalmas meccseket, híres és kevésbé híres játékosokat... A nagyok közül sajnos Federerről és Serena Williamsről lemaradtunk, de mindenki mást, aki számít és ott volt, azt láttuk .... A többit elmondják a képek .. 

Időjárást tekintve az első nap szénné égtünk a tűző napon, így vehettünk Roland Garros-os szalmakalapokat aranyáron napszúrás ellen, amiket aztán második nap nem használtunk, mert 11-kor ránk szakadt az ég és 3-ig nagyon el sem állt, így akkor Roland Garros-os párnákat vehettünk, hogy le tudjunk ülni a vizes ülésekre.. Szerencsére minden időjárásra fel vannak készülve az ajándékboltokban :)

Miután 2 nap nekem bőven elég volt a teniszből, a szerdai napunkat aktív városnézésnek és kulináris élvezeteknek való hódolásnak hagytuk meg. Reggel leutaztunk a latin negyedbe, hogy egy rövid séta után egy hangulatos palacsintázóban megkóstoljuk a franciák nemzeti édességét reggeli gyanánt... Balu valami nagyon édes tejszínhabos rettenetet evett, jómagam pedig, mint mindig, most is sós palacsintára voksoltam, és örömmel mondhatom, hogy mindketten maximálisan elégedettek voltunk a választással azt leszámítva, hogy orbitális méreteinek köszönhetően a nap hátralévő jelentős részében kajára sem bírtunk nézni.

A latin-negyedben tovább mélyülve elsétáltunk a Sorbonne épületéhez, majd a gigantikus méretekkel rendelkező Pantheonba, ami egyszerűen maga a csoda.. Miután elgyönyörködtünk az épület földszinti árkádjaiban, lesétáltunk a kriptába, hogy megnézzük a francia irodalom nagyjainak és még jó pár híres francia történelmi személynek a sírját.

Innen tovább a csodálatos Luxembourg kertet vettük célba, ahol egy bő órát sétálgattunk a park kisebb kertjeiben és szoborparkjában ámuldozva, majd megnéztük a játékvitorlákat a park szökőkútjában és a nagyban versengő petangosokat, aminek a szabályait továbbra sem értem. :)

Utolsó napirendi pontunknak a még két hátralévő Párizs 'must see attraction'-t hagytuk, nevezetesen a Concorde térről történő sétát a Champs Elysées mentén, útbaejtve a Ladurée (világ leghíresebb macaron-os cukrászdája) és Remarque, A diadalív árnyékában remekművében sokszor  emlegetett Fouquet bistrot, hogy aztán tényleg elérjünk a Diadalív árnyékába, majd megmásszuk és elgyönyörködjünk a tetejéről elénk táruló páratlan kilátásban..

Mivel már késő délutánra jártunk és el kellett érnünk a hét órakor induló vonatunkat, nagy sietősen még elrobogtunk a Moulin Rouge-hoz, hogy elmondhassuk, hogy egy kivételével minden tervezett programot sikerült teljesítenünk, és egy utolsó, de sajnos nem túl finoman sikerült ebéd/vacsora után búcsút mondtunk ennek az álomszép városnak ami másodszor nézve még nagyobb tökély volt a szememben..

Hazatérve aztán jött a feketeleves, ugyanis az éjszakai hazatérést követően nekem hajnali 6-kor ébresztő volt, hogy egy céges kirándulásra visszatérjek Franciaországba.. Nem tudom a nevét a falunak, hogy merre voltunk, és őszintén szólva nem is emlékszem, hogy merre mentünk, mert odafele úton nagyrészt aludtam a buszon, visszafelé meg az elfogyasztott töménytelen mennyiségű alkohol után sok kollégámhoz hasonlóan másra koncentráltam, de a lényeg, hogy valami elhagyatott, de annál varázslatosabb kastélyban voltunk a hegyek között egy teljesen izolált helyen.. Bár nagyon fáradt voltam az elején és a munkával kapcsolatos prezentációk során félálomba hibernáltam magam, a délutáni csapatépítésre már ébren voltam és az nagyon jól sikerült. :) 

Pénteken az a pár ember, aki talpon maradt csütörtök után és képes volt bejönni az irodába, valahogy túlvészelte a napot és miután este fél 7-kor a nap hősének kiáltottam magam, ünnepélyesen megkezdtem a hétvégénket. 

Ami azóta történt az 3 dolog körül csoportosítható: 1) nekem minden nap rengeteg meló és túlóra, Balunak meg sok francia; 2) a lakáson hátralévő simítások elvégzése (kanapészerzés öcséméknek, függönyözés, terasz járólap befejezése, etc.) és 3) elfogadhatatlanul kevés alvás...
Ezeken túlmenően nagy örömömre konstatáltam, hogy a wizzair törölte a Genf-Budapest járatait augusztus 1-jétől, és mint az kiderült, bár nekem van jegyem augusztus 2-re és 14-re is az ő járatukra, nekem elfelejtettek szólni a törlésről.... Miután észrevettem a honlapjukon a dolgot miközben Balunak néztem jegyet augusztusra, kétségbeesve felhívtam őket.. Ahogy a néni mondta, valószínűleg még nem volt alkalmuk szólni minden utasnak, de most, hogy szóltam, visszautalják szívesen a jegy árát.. :) .. Szóval most még jegy nélkül állok 1,5 hónappal egy leánybúcsú és egy esküvő előtt, de majd valamit kitalálunk..

Addig is élvezzük a beköszöntött nyarat, hogy végre olyan idő van, amiben felvehetem a Balu-szülőktől szülinapomra kapott rózsaszín szandi-bandimat és kész szobával na meg tele hűtővel nagyon várjuk a holnap érkező fiatalokat! :)

Festékpacák, Üvegpiramis és Quasimodo

Mint minden szombat reggel, ma is hajnalok hajnalán kidobott az ágy, így jobb híján teljes zavartalanságban írhatok párizsi kirándulásunk második, művelődéssel töltött napjáról, miközben Balu és Hóbort, a macink nagyban hortyognak még egy pár órát.

Vasárnapi korai kelésünk után gyorsan feltankoltunk a Place de la Concorde egyik boulangeri-ében pár péksütivel és meleg itallal, hogy aztán a Tuilériák kertjében kiüljünk az egyik szökőkút mellé és álomszép panorámában valamint milliónyi éhes galamb társaságában költsük el a reggelinket. 

Ezt követően a kert oldalában elhelyezkedő Musée de l'Orangerie volt az első napirendi pontunk, melyet pár éve nyitottak meg újra a nagyközönség előtt hat évnyi restauráció után. Itt elsőként is a földszinten lévő két ovális teremben helyet kapó, Monet utolsó éveiből származó vízililiomos sorozatát, a Nymphéas ciklust csodáltuk meg, melyet már nagyon régóta meg szerettem volna nézni és mely minden várakozásomat felülmúlta hatalmas méreteivel és tökéletes színkeverésével. - Ez már picit pacás volt Balunak :)

A földszinti Monet-remekművek mellett a múzeum alsó szintje a Walter-Guillaume gyűjteménynek ad otthont, ami az Ecole de Paris művészeinek késő impresszionizmustól a két háború közti időszakig keletkezett alkotásaiból áll... Itt rengeteg Soutine, Cezanne, Renoir, Modigliani, Picasso, Rousseau és Utrillo mesterművet láttunk, hogy csak a legnagyobb művészeket említsem, majd a múzeumlátogatás végén a 'Les Macchiaioli' mozgalom ideiglenes kiállítását néztük meg, aminek tagjai magukat olasz impresszionistáknak nevezték.

Mivel elég feszített volt a napirendünk, csak két órányi bámészkodást engedtünk meg magunknak, majd pontban délben visszavonulót fújtunk, hogy legkésőbb fél 1-re már a kert túloldalán lévő Louvre-ba legyünk. Hála az előre vásárolt jegyemnek, körülbelül 3 perc alatt bejutottunk az üvegpiramisba, hogy aztán az előre betervezett útvonalnak megfelelően megnézzük a Louvre-Must-See attrakciókat, hiszen állítólag több hónap kellene ahhoz, hogy az ember a gigantikus Louvre tárlat minden műkincsét rendesen megnézze. 

Ennek megfelelően elsőként is a földszinten többek között megnéztük a Milói Vénuszt, Michelangelo Haldokló rabszolgáját, Hammurapi Törvényoszlopát, II. Ramszesz Kolosszusát és pár Canova szobrot. Az első emeleten a Szamothrakéi Niké szobrának megcsodálása után az olasz reneszánsz évek következtek számos da Vinci és Botticelli alkotással, a Mona Lisat és Veronese Kánai Mennyegző műveit beleértve. Szintén az első emeletre tervezett látnivalók között szerepelt két David festmény, a Napoleon koronázása és a Madame Recamier portré, Géricault Medúza tutaja és Delacroix ' A Szabadság vezeti a népet' festménye, amiről kiderült, hogy jelenleg egy másik képtár tárlatát boldogítja ideiglenesen. Se gond, mert már így is kezdtünk eltelítődni az ezernyi remekmű között, így könnyedebb téma gyanánt a Richelieu szárnyba sétáltunk, hogy elirigyeljük a teljes pompájában megőrzött III. Napóleon lakrészt. A harmadik emeletet már nagyon sietősre fogtuk és célirányosan csak a pár kiemelt Dürer, Van Eyck, Vermeer és Tour festményt néztük meg, hogy aztán 3 órányi barangolás után úgy határozzunk, hogy egyszerre ennyi elég volt a Louvre-ból és a művészetekből :)

A Rue de Rivoli-ra kiérve hosszasan sétáltunk, hogy találjunk egy hangulatos kis éttermet a Notre Dame-nak helyt adó Ile de la Cité mellett, és  egy gyors, de annál kiadósabb ebéd következett. Miután minden energiánkat visszanyertük, besétáltunk a szigetre, hogy megcsodáljuk a hatalmas katedrálist mind kívülről, mind belülről. Bár Quasimodóval nem volt szerencsénk találkozni, az ötös misét pont elértük, így egy rövid ideig becsatlakoztunk  a hívők soraiba, mielőtt a templom parkjába sétáltunk volna, ahol számos utcazenész és festő varázsolt igazi párizsi hangulatot. 

Innen tovább a Szajna partján sétáltunk és intenzíven kerestünk hajókirándulásokat, ami a Szajna vizének magas szinten állása miatt kissé nehézkesen ment. Végül 4 híddal a Notre Dame-ot elhagyva találtunk egy hajót, ami továbbra is működött annyi feltétellel, hogy a Notre Dame felé biztonsági okokból nem visz kirándulásokat, csak az ellenkező irányba.. Nekünk ez tökéletesen hangzott, így gyorsan befizettünk egy bő órás kirándulásra a Pont Neuf és a Hattyúk Szigete között... Bár sok látnivaló a Szajna mentén helyezkedik el Párizsban, talán ez a programunk volt a leginkább felejthető. 

A hajókázás után a folyó túloldalán sétálva elértük a Louvre-t, ahol a zárás után enyhén kiürült téren késődélutáni fényekben csináltunk pár használhatatlan képet magunkról és a piramisról, mert hát ilyen mindenkinek kell. Innen egy rövid sétával elértük az Opera álomszép épületét, majd metróra pattantunk, hogy célba vegyük az igazi Montmartre-t és felkaptassunk a Sacre Coeur dombjára.. 

Az egész városrész egy ékszerdoboz, mely azt az érzést kelti az emberben, mintha visszarepülnénk pár évtizedet a húszas-harmincas évekbe.. Lépten-nyomon mindenhol művészek, bisztrók és nosztalgiaboltok lepik el a szűk utcákat, tereket és egy nagyon sajátos vidéki kisváros hangulata van az egész környéknek.. Akárcsak a város többi nevezetességénél, itt is százasával járnak a fekete férfiak különböző színű és méretű fém Eiffel tornyokat csörgetve a kezükben, 1-2-3 Eurós áron kínálva vagy inkább tukmálva őket, de szerencsére viszonylag könnyen leépíthetőek voltak. 

Kései vacsoraidő lévén a művészi Place du Tetre-n választottunk egy éttermet a számos teljesen egyforma étlappal rendelkező lokál közül és bár az étel távolról sem volt olyan finom, mint az előző este, éhesek és fáradtak lévén gyorsan belakmároztunk és fél 12-kor takarodót fújva útba vettük a hotelünket az útikönyvünket az étterem asztalán felejtve. :)

La Vie En Rose

Egyben és szerencsésen hazatértünk a pár napos párizsi kiruccanásunkról, ami minden tekintetben az idei legjobban sikerült nyaralásunk... eddig .. Bár az időjárás nem éppen volt végig olyan, amilyet az ember május végén elvár, egyik nap sikerült szénné égnünk, aminek köszönhetően most rákvörös és hámló fejjel tündöklünk idehaza. Mindazonáltal azt mondhatjuk, hogy egy fél napnyi esőzéstől eltekintve teljesen elfogadható időben volt részünk, és hála a francia mentalitás gyökeres megváltozásának az elmúlt 8 évben, mindenhol csak pozitív tapasztalatok értek minket.. 

Korábbi látogatásaim emlékeinek, valamint az általános francia nép és országimázsnak megfelelően teljesen fel voltunk készülve arra, hogy egy álomszép városba megyünk, ahol senki sem tud/hajlandó idegen nyelvet beszélni vagy az embert egy kedves szóval illetni. Ehhez képest, el sem hittük, de szinte sehol nem kellett a 'nem létező francia tudásunkat' megvillogtatni, hiszen nem csak, hogy mindenhol beszéltek angolul, de az éttermekben volt angol menü, a múzeumokban angol nyelvű tájékoztató, mi több, még a tömegközlekedés során is gyakran láttunk/hallottunk angol kiírásokat/figyelmeztetéseket.. A hab a tortán pedig az emberek mentalitása volt, ugyanis mindenhol, amerre csak jártunk, kedvesség ért minket és egyetlen bunkó franciával sem találkoztunk... Sőt, a francia nyelvvel történő próbálkozásainkat kifejezetten pozitívnak ítélték és valahányszor nekiálltunk dadogni, mindig biztattak minket :)

Az odautunk nagyon gyors és kényelmes volt, ugyanis egy hat órai kelést követő gyors locsi-pocsi és reggeli  kombináció után 10 perc alatt már a genfi vasútállomáson is voltunk, ahonnan 3 órányi TGV-s út megtételét követően  fél 12-kor befutottunk a Gare du Lyonra. Innen gyorsan feltankoltunk metrójegyekkel és pikk-pakk felutaztunk a Montmartre-ra, ahol a hotelünk volt. Miután korai érkezőkként szabadon kiválaszthattuk a szobánkat, ami végül a hotel legfelső emeletén helyezkedett el egy hangulatos kilátással a Sacre Coeur-re, elindultunk a városba, hogy első úti célunkat, a Musée d'Orsayt útba ejtsük. 

Mivel nekem megvettük előre a jegyemet, Balu pedig 26 év alatti EU-s állampolgárként ingyenes belépésre jogosult minden párizsi múzeumba, a hatalmas sort kikerülve 2 perc alatt már a múzeumban voltunk, ahol aztán 2 órányi tátott szájjal történő bámészkodás következett. Sajnos fényképezni már nem lehetett a múzeumban úgy, ahogy azt a legutóbbi 2005-ös látogatásom során lehetett, de nem is baj, mert így kizárólag a képekre koncentráltunk. Nagy örömömre sikerült elérni, hogy a részletgazdag reneszánsz és barokk korszak megszállottja, Balu, végre ne csak pacának nevezze a főként realista, impresszionista és neoimpresszionista alkotásokat, amiket ő is le tud festeni 3 óra alatt, és néhány Manet, Monet, Renoir, Seurat és Signac remekmű még az ő tetszését is elnyerte. :)

A tárlat után sétáltunk egyet az álomszép Tuileriák kertjében, ami a Louvre és a Place de la Concorde közötti hatalmas területen helyezkedik el kis mesterséges tavaival, szökőkútjaival, gyönyörű kertjeivel és szobraival.. Innen kiérve a Concorde tér Obeliszkjét és szökőkútjait csodáltuk meg, majd a Szajna mentén sétálgattunk az Eiffel-torony irányába a Pont Alexandre III.-n keresztül, ami Párizs legszebb és leggiccsesebb hídja. 

Pont a jegyünknek megfelelő időpontban, 5-kor sikerült elérnünk az Eiffel-torony lábát, ami mivel mindenhonnan látszik a városban, azt az benyomást keltette bennünk, hogy lényegesen közelebb van a Concorde-térhez...:) Az előreváltott jegy itt is nagy segítséget jelentett, mert 5:10-kor már az Eiffel torony második emeletén voltunk és élveztük az elénk táruló városkép látványát. Miután erőt gyűjtöttünk a hideg szélben, ami fenn tombolt, beálltunk a harmadik emeletre tartó sorba, ahova sajnos nem jelentett elsőbbségi tolakodást a jegyünk, így 1,5 órányi huzatban állás következett, hogy elérjük a torony csúcsát.. Fenn a kilátás még szebb volt, mint egy szinttel lejjebb, viszont csak egy nagyon gyors körbefutást csinált a legtöbb ember, mert a szél még erősebb és hidegebb volt. Visszatérve a második emeletre egy forró csoki és gofri kombinációval felmelegítettük magunkat és nézelődtünk még egy szűk fél órát. 

Ezt követően az Eiffel-torony körül elhelyezkedő parkok és terek látogatása következett, amik úgy vannak mesterien kialakítva, hogy mindenhonnan csodálatos kilátásunk legyen a vasóriásra és el lehessen készíteni a tökéletes klisé-fotókat magunkról a toronnyal a háttérben. Elsétáltunk a nyüzsgő Trocadérohoz, ahonnan az ágyús szökőkúttal lehetett fényképezkedni valamint az ottani rengeteg utcai előadó műsorait megnézni, majd átmentünk a Champ-du-Mars parkjába, ahonnan a torony ellenkező oldalát lehetett lencsevégre kapni naplementével a háttérben... Itt aztán jócskán elidőztünk és a késői naplemente miatt észre sem vettük, hogy már 10 körül járunk az estében. Észbekapásunk után gyorsan útba vettük a Montmartre-t, hogy a Pigalle környékén keressünk egy vérbeli párizsi hangulatú bisztrót, ahol el tudjuk költeni a szülinapi vacsorámat. Szerencsés választásnak bizonyult mind az étterem, mind a fogások, ugyanis az egész utunk során itt ettünk a legfinomabb falatokat a macaronoktól eltekintve :)