Első napok

Hát szép kis reggelre ébredtünk ma. Természetesen tegnap, amikor Balunak már az első location free munkanapja volt, gyönyörűen sütött a nap és szép időnk volt, hiszen úgyse élvezhettük. Erre ma, hogy végre itt a hétvége, és mehetnénk felfedezni a várost, szakad az eső és hideg van, így amíg Balu alszik (már 11 órája), jobb híján maradok a gép előtt.

Amint fenn írtam, Balu tegnap elkezdte a melóját és egyelőre úgy tűnik, hogy zökkenőmentesen fog ez neki menni és 'csak' az otthonülés magányát lesz majd nehezebb átvészelnie. Voltak persze kalandjaink is, hiszen a csütörtöki érkezéskor azonnal lecsekkoltuk, hogy a net és minden program rendesen futnak-e a gépeinken és zavartalanul tudunk-e majd itthonról is dolgozni. Úgy tűnt, hogy Balunál minden a legnagyobb rendben megy, míg nálam a VPN kb. 15-20 percenként behal, de csak újra kell folyton csatlakoztatni. Ezzel a tudattal feküdtünk le aludni és keltünk reggel fél 9-kor, hogy én is be tudjak telefonálni egy otthoni call-ra, meg Balu is tudjon dolgozni. Természetesen reggel nem volt netünk, semmire nem tudtunk csatlakozni és hát, hogy még ügyesebb legyek, a régi telefonomon (ami tönkrement) maradt minden kollégám száma, így nem nagyon tudtam kinek jelezni, hogy gáz van. Szerencsére egy embert azért sikerült elérni és így felhívtak a kinti vezetékes számunkon, de azért kellett pár macaron (2 málnás, egy csokis és egy citromos) a stresszhelyzet átvészelésére. :)

Miután véget ért a call, a klasszikus női megoldáshoz folyamodtunk - mindent kihúztunk a konnektorból és láss csodát, a fortély ismét bevált, mert 10-től végre minden ment rendesen és onnantól minden további probléma nélkül tudott Balu dolgozni.

Amíg ő dolgozott, én folytattam a 3 hónapja tartó adminisztrációs feladatok ellátását a költözésünk kapcsán. Elsőként is az ideiglenes lakásunkkal kapcsolatos bemutatkozó csomagot emésztgettem, amiből különösképpen a mosás érdekelt leginkább, ugyanis nincs mosógépünk. Minthogy múlt pénteken a költöztető cég elvitte a mosógépünket a ruháink 90%-ával egyetemben, lassan de biztosan meg vannak számlálva a fehérneműink napjai, így ez a kérdés különösképpen foglalkoztatott. 

A tájékoztatóban az állt, hogy fel kell vennünk a kapcsolatot a ház gondnokával, aki az egyik oldalon Mr Santos, a másik oldalon Mr Gomez néven szerepelt ugyanazzal a számmal. Ahogy az úriember neve (bármelyik is legyen az) predesztinálta, nem egy helybelivel beszéltem, hanem egy portugállal, aki nem beszélt se angolul, se németül, se magyarul, csak franciául és portugálul, így a nyelvi venn diagramunk keresztmetszete üresen maradt. Mivel a telefonba nem tudom megvillogtatni a hosszú évekig csiszolt activity-s képességeimet, egy jó darabig elszenvedtünk, mire sikerült rábírni, hogy tegyen egy látogatást nálunk.  

Meg is érkezett és levitt minket a mosókonyhába.... hát sok ronda pincét láttam már, de ez vetekszik bármelyikkel. Kiderült, hogy egy speckó kulcsot kellett volna kapnunk a mosógéphez az ügynökségtől, amit fel kell tölteni mosási egységekkel (egy mosás 6 CHF, amiben nincs benne a mosószer) és csak akkor tudunk mosni. Mivel ez nem történt meg, fel kellett hívnom a céget segítségért, akik nagyon kedvesek voltak és ígérték, hogy legkésőbb jövő hét elején hozzák a kulcsot... de a lényegen nem változtat: újabb pár napig kényszerülünk mosás nélkül maradni. Ebben az is megerősített, hogy este elmentünk egy rövid szemügyre vételre ahhoz a mosodához amit az előző látogatásunkkor már láttunk . Mivel a kora esti órákban már szép szerével álltak az utcán a lányok a mosoda bejáratánál (múltkor még jóhiszeműen azt hittem, hogy csak mosni akarnak, de nem, mert annyira nem volt rajtuk ruha, hogy nincs is mit mosniuk), így hát nagyon gyorsan leléptünk és megegyeztünk, hogy itt nem mosunk.

A másik napirendi pont a bankügyeim intézése volt. Még augusztusban, a lakásvadászatunk során megigényeltem a UBS-nél a kártyámat, amit mondtak, hogy majd személyesen vehetek át, amikor legközelebb jövök. Mivel előző nap átvettem egy csomagot a banktól az irodában, abban a hitben éltem, hogy az a bankkártyámat fogja tartalmazni és nem kell érte majd bebumliznom. Hát tévedtem :) 

A csomagban volt 4 levél. Az elsőben egy contract number, a másodikban egy access card, a harmadikban egy 6 számjegyű PIN volt az access cardhoz.. itt jutottam el arra a szintre, hogy fogalmam sincs róla mi az az access card és minek kell az nekem... aztán a negyedik csomagnál jött a megvilágosodás, ami egy számológépnek kinéző access card readert és egy leírást rejtett arra vonatkozóan, hogy mit mire kell használni az e-banking során a maximális biztonság érdekében.. mindig tanulok új dolgokat :)

Bár rendkívül nagyra értékelem ezt a fokozott elővigyázatosságot, szomorúan konstatáltam, hogy nem úszom meg, el kell mennem a bankba, ami azért volt problémás, mert a költöztető cég elvitte a teljes bankos pakkomat, amiben szerepelt a branch címe és a kapcsolattartóm neve, akinél a számlát nyitottam. Mivel több, mint 60 UBS iroda van a városban, és autóval vittek a számlanyitásra, eléggé kalandosnak ígérkezett a dolog. Szerencsére a svájciak számolnak a magamfajta hülyékkel, és a fiókokhoz képet is mellékelnek a honlapon, ami nagy segítség volt számunkra, mert pillanatok alatt megtaláltuk a képek alapján azt, ahova mennem kell. Kb 10 perces sétával beértem a bankba, ahol mondták, hogy Bernard úr, akihez menni akartam, csak heti egyszer dolgozik (jó neki), így várnom kellett, hogy egyáltalán tudjanak segíteni. Kb 45 perc várakozás után (köszi Ancsa az útikönyvet, megmentett az unalomtól) kerültem sorra és kaptam meg a kártyámat. Mondták, hogy a pin-kódomat egy széfben tartják, aminek a kulcsa egy náluk magasabb szinten álló embernél van, aki csak 20 perc múlva lesz benn. Kérték, hogy jöjjek vissza egy fél óra múlva, amikor hátra tudunk menni a széfekhez és át tudjuk venni a kódomat. Így elmentem egyet sétálni és beültem egy kávézóba egy forró sajtos-sonkás croissant-ra, mert annyira finom illat volt a környékén, hogy nem bírtam ellenállni a csábításnak. Miután a kalóriaszegény ebédemet betoltam, visszatértem a bankba, ahol komoly elővigyázatosság mellett végre átvehettem a végtelen hosszú pin kódomat. (Amúgy kemény 300 CHF van a bankszámlámon, mert annyi kellett a nyitáshoz..).

Hazafelé a tó partján sétáltam és az előző látogatásainkhoz hasonlóan megint hatalmas szivárvány volt a szökőkút felett, amivel továbbra sem tudok betelni és órákig tudom nézni.

A szivárványnézéshez vettem egy kávét az egyik Starbucks-ban, ahol ismét meglepve tapasztaltam, hogy a helyiek nagyon segítőkészek. A pincér elkezdett lobogtatni nekem valami törzsvásárló kártyát és nem igazán vette a lapot, hogy nem beszélek franciául.. erre egy vevő, aki mellettem állt, mondta angolul, hogy milyen is ez a kártya és javasolja, hogy kérjek belőle, mert akkor minden 6. kávém ingyen lesz.. Ezek az apró figyelmesség nagyon jól esnek itt. A mérlegvásárlásnál is odajött hozzám egy vevő, aki szintén vett egy mérleget.. ő azt javasolta, hogy menjek a fürdőszoba részlegre, mert ott még több modell van és szerinte ne digitális mérleget vegyek, hanem hagyományosat, mert azt kedvemre állítgathatom ha esetleg túl sokat mutatna :)