Első képek

Íme az első pár kép, amit abban a szűk fél órában sikerült lencsevégre kapnunk, amikor tegnap nem esett az eső a  Parc de Bastionson, ahol a 100 méter széles Reformáció Emlékmű van.

Első napok

Hát szép kis reggelre ébredtünk ma. Természetesen tegnap, amikor Balunak már az első location free munkanapja volt, gyönyörűen sütött a nap és szép időnk volt, hiszen úgyse élvezhettük. Erre ma, hogy végre itt a hétvége, és mehetnénk felfedezni a várost, szakad az eső és hideg van, így amíg Balu alszik (már 11 órája), jobb híján maradok a gép előtt.

Amint fenn írtam, Balu tegnap elkezdte a melóját és egyelőre úgy tűnik, hogy zökkenőmentesen fog ez neki menni és 'csak' az otthonülés magányát lesz majd nehezebb átvészelnie. Voltak persze kalandjaink is, hiszen a csütörtöki érkezéskor azonnal lecsekkoltuk, hogy a net és minden program rendesen futnak-e a gépeinken és zavartalanul tudunk-e majd itthonról is dolgozni. Úgy tűnt, hogy Balunál minden a legnagyobb rendben megy, míg nálam a VPN kb. 15-20 percenként behal, de csak újra kell folyton csatlakoztatni. Ezzel a tudattal feküdtünk le aludni és keltünk reggel fél 9-kor, hogy én is be tudjak telefonálni egy otthoni call-ra, meg Balu is tudjon dolgozni. Természetesen reggel nem volt netünk, semmire nem tudtunk csatlakozni és hát, hogy még ügyesebb legyek, a régi telefonomon (ami tönkrement) maradt minden kollégám száma, így nem nagyon tudtam kinek jelezni, hogy gáz van. Szerencsére egy embert azért sikerült elérni és így felhívtak a kinti vezetékes számunkon, de azért kellett pár macaron (2 málnás, egy csokis és egy citromos) a stresszhelyzet átvészelésére. :)

Miután véget ért a call, a klasszikus női megoldáshoz folyamodtunk - mindent kihúztunk a konnektorból és láss csodát, a fortély ismét bevált, mert 10-től végre minden ment rendesen és onnantól minden további probléma nélkül tudott Balu dolgozni.

Amíg ő dolgozott, én folytattam a 3 hónapja tartó adminisztrációs feladatok ellátását a költözésünk kapcsán. Elsőként is az ideiglenes lakásunkkal kapcsolatos bemutatkozó csomagot emésztgettem, amiből különösképpen a mosás érdekelt leginkább, ugyanis nincs mosógépünk. Minthogy múlt pénteken a költöztető cég elvitte a mosógépünket a ruháink 90%-ával egyetemben, lassan de biztosan meg vannak számlálva a fehérneműink napjai, így ez a kérdés különösképpen foglalkoztatott. 

A tájékoztatóban az állt, hogy fel kell vennünk a kapcsolatot a ház gondnokával, aki az egyik oldalon Mr Santos, a másik oldalon Mr Gomez néven szerepelt ugyanazzal a számmal. Ahogy az úriember neve (bármelyik is legyen az) predesztinálta, nem egy helybelivel beszéltem, hanem egy portugállal, aki nem beszélt se angolul, se németül, se magyarul, csak franciául és portugálul, így a nyelvi venn diagramunk keresztmetszete üresen maradt. Mivel a telefonba nem tudom megvillogtatni a hosszú évekig csiszolt activity-s képességeimet, egy jó darabig elszenvedtünk, mire sikerült rábírni, hogy tegyen egy látogatást nálunk.  

Meg is érkezett és levitt minket a mosókonyhába.... hát sok ronda pincét láttam már, de ez vetekszik bármelyikkel. Kiderült, hogy egy speckó kulcsot kellett volna kapnunk a mosógéphez az ügynökségtől, amit fel kell tölteni mosási egységekkel (egy mosás 6 CHF, amiben nincs benne a mosószer) és csak akkor tudunk mosni. Mivel ez nem történt meg, fel kellett hívnom a céget segítségért, akik nagyon kedvesek voltak és ígérték, hogy legkésőbb jövő hét elején hozzák a kulcsot... de a lényegen nem változtat: újabb pár napig kényszerülünk mosás nélkül maradni. Ebben az is megerősített, hogy este elmentünk egy rövid szemügyre vételre ahhoz a mosodához amit az előző látogatásunkkor már láttunk . Mivel a kora esti órákban már szép szerével álltak az utcán a lányok a mosoda bejáratánál (múltkor még jóhiszeműen azt hittem, hogy csak mosni akarnak, de nem, mert annyira nem volt rajtuk ruha, hogy nincs is mit mosniuk), így hát nagyon gyorsan leléptünk és megegyeztünk, hogy itt nem mosunk.

A másik napirendi pont a bankügyeim intézése volt. Még augusztusban, a lakásvadászatunk során megigényeltem a UBS-nél a kártyámat, amit mondtak, hogy majd személyesen vehetek át, amikor legközelebb jövök. Mivel előző nap átvettem egy csomagot a banktól az irodában, abban a hitben éltem, hogy az a bankkártyámat fogja tartalmazni és nem kell érte majd bebumliznom. Hát tévedtem :) 

A csomagban volt 4 levél. Az elsőben egy contract number, a másodikban egy access card, a harmadikban egy 6 számjegyű PIN volt az access cardhoz.. itt jutottam el arra a szintre, hogy fogalmam sincs róla mi az az access card és minek kell az nekem... aztán a negyedik csomagnál jött a megvilágosodás, ami egy számológépnek kinéző access card readert és egy leírást rejtett arra vonatkozóan, hogy mit mire kell használni az e-banking során a maximális biztonság érdekében.. mindig tanulok új dolgokat :)

Bár rendkívül nagyra értékelem ezt a fokozott elővigyázatosságot, szomorúan konstatáltam, hogy nem úszom meg, el kell mennem a bankba, ami azért volt problémás, mert a költöztető cég elvitte a teljes bankos pakkomat, amiben szerepelt a branch címe és a kapcsolattartóm neve, akinél a számlát nyitottam. Mivel több, mint 60 UBS iroda van a városban, és autóval vittek a számlanyitásra, eléggé kalandosnak ígérkezett a dolog. Szerencsére a svájciak számolnak a magamfajta hülyékkel, és a fiókokhoz képet is mellékelnek a honlapon, ami nagy segítség volt számunkra, mert pillanatok alatt megtaláltuk a képek alapján azt, ahova mennem kell. Kb 10 perces sétával beértem a bankba, ahol mondták, hogy Bernard úr, akihez menni akartam, csak heti egyszer dolgozik (jó neki), így várnom kellett, hogy egyáltalán tudjanak segíteni. Kb 45 perc várakozás után (köszi Ancsa az útikönyvet, megmentett az unalomtól) kerültem sorra és kaptam meg a kártyámat. Mondták, hogy a pin-kódomat egy széfben tartják, aminek a kulcsa egy náluk magasabb szinten álló embernél van, aki csak 20 perc múlva lesz benn. Kérték, hogy jöjjek vissza egy fél óra múlva, amikor hátra tudunk menni a széfekhez és át tudjuk venni a kódomat. Így elmentem egyet sétálni és beültem egy kávézóba egy forró sajtos-sonkás croissant-ra, mert annyira finom illat volt a környékén, hogy nem bírtam ellenállni a csábításnak. Miután a kalóriaszegény ebédemet betoltam, visszatértem a bankba, ahol komoly elővigyázatosság mellett végre átvehettem a végtelen hosszú pin kódomat. (Amúgy kemény 300 CHF van a bankszámlámon, mert annyi kellett a nyitáshoz..).

Hazafelé a tó partján sétáltam és az előző látogatásainkhoz hasonlóan megint hatalmas szivárvány volt a szökőkút felett, amivel továbbra sem tudok betelni és órákig tudom nézni.

A szivárványnézéshez vettem egy kávét az egyik Starbucks-ban, ahol ismét meglepve tapasztaltam, hogy a helyiek nagyon segítőkészek. A pincér elkezdett lobogtatni nekem valami törzsvásárló kártyát és nem igazán vette a lapot, hogy nem beszélek franciául.. erre egy vevő, aki mellettem állt, mondta angolul, hogy milyen is ez a kártya és javasolja, hogy kérjek belőle, mert akkor minden 6. kávém ingyen lesz.. Ezek az apró figyelmesség nagyon jól esnek itt. A mérlegvásárlásnál is odajött hozzám egy vevő, aki szintén vett egy mérleget.. ő azt javasolta, hogy menjek a fürdőszoba részlegre, mert ott még több modell van és szerinte ne digitális mérleget vegyek, hanem hagyományosat, mert azt kedvemre állítgathatom ha esetleg túl sokat mutatna :)

Megérkeztünk!

Kedves Mindenki! Mivel sokan kérdeztétek, hogy lesz-e blogunk, úgy döntöttem, hogy ha nem is olyan intenzitással, mint a hull-i évről, de írunk egy blogot, amin keresztül megosztjuk majd veletek genfi napjaink élményeit és kalandjait. Remélem most is olyan sokan fogjátok követni a blogot, mint az előzőt és elégedettek lesztek a bejegyzések minőségével :)

Örömmel jelentjük, hogy szerda este szerencsésen megérkeztünk Genfbe, újdonsült tartózkodási helyünkre, a nettó 32 kilós súlyfeleslegünk társaságában (mármint a poggyászunk súlytöbblete, nem a Balué).

Szerencsére nem kellett félnünk a repülés során, hiszen a Zürich-Genf járaton a pilóta előre szólt, hogy erős szélviharokat jelentettek Svájc felett (nem mintha nem tapasztaltuk volna már a Budapest-Zürich járaton is), így nagyon erős széllökések várhatók, de aggodalomra semmi ok, nyugodjunk meg.

Stílusosan szakadó eső fogadott minket, hogy az öt bőrönddel, két laptop táskával és egy hátizsákkal még könnyebben tudjuk megmászni a szükséges 25 métert a hotel shuttlehoz, hogy aztán a 3 perces autóút után elfoglaljuk patinás kis szobánkat a Starling Hotelben. Mivel a hotel a város szélén van, az este hátralevő részére benn maradtunk és a szobába rendeltük a vacsit. Az inas érkezésekor épp a mosdóban voltam, így nem volt szerencsém látni, miként hozta be egymagában azt a hatalmas asztalt rózsával és minden egyéb szépséggel feldíszítve a szobánkba, de tény és való, igazán romantikus hangulatot teremtett nekünk :) Persze, amikor jött asztalt bontani akkor már láttam, hogy egy nagyon pöpec kis szerkezete van az asztalnak, mert mind a négy oldalán lecsukható és vannak beépített kerekei, szóval ujjgyakorlat volt neki belavírozni és pillanatok alatt terülj-terülj asztalkámat keríteni.

Az esténk felettébb nyugisan telt. Balu is rácsodálkozott az arab talk show-kra, mint én anno 3 hete, amikor legutóbb voltam, hiszen 10 teljesen egyformán öltözött ember ült egy rakáson, akikből a szemükön kívül semmi sem látszik. A Mónika show-val ellentétben itt nem szemtől szembe ment a nőkkel történő konfrontáció, hanem azok egy külön szobából jelentkeztek be és belőlük aztán már tényleg semmi nem látszott a csuklón logó Rolexen kívül. - no de hát ennél nagyobb bajunk ne legyen, mert kellemesen vacsiztunk és végre Balu is nyugodtan tentézett :)

Reggeli után összecuccoltuk a kicsinek nem épen nevezhető poggyászunkat és célba vettük az egyik P&G épületet, ahol az ideiglenes szállásunk kulcsait hagyták nekem előző este, valamint még a bank is küldött nekem egy csomagot, amit szintén be kellett  gyűjtenem a cég egyik postázójában.

Ezután nem maradt más hátra, minthogy elfoglaljuk átmeneti otthonunkat, ami 200 méterre van a Genfi-tótól és kb 3 utcára a genfi vörös lámpás negyedtől - pompás kombináció, hiszen gyalogtávra láthatunk természeti és testi szépségeket egyaránt.

Maga a kecó az Ördög ügyvédje film szavaival élve, amolyan klasszikus 4-szobás lakás, ami akkora (150 nm), hogy hiába van 3 fürdőnk, kétszer is meggondoljuk, hogy elmenjünk-e a mosdóba, mert útközben elfáradunk :). Impozáns méretei ellenére azért amint lehet, szeretnénk innen elmenekülni, mert a lakás felszereltsége és állapota bőven hagy kívánnivalót maga után... a lámpák felében nincs izzó, az egykor fehér falak nem akarom tudni mitől, de elég érdekes színekben tündökölnek és van egy szoba, ami annyira ijesztő (van benne 9 szekrény és semmi más), hogy azt szigorúan non-stop zárva kell tartani, mert annyira félek tőle. Majd csinálok és felteszek képeket, de egyelőre arra várok, hogy Balu eltegye az útból a holmijait, amikhez én nem nyúlhatok :)

Címünk: Rue Ami-Lévrier 9, Genève, 1201, de ne küldjetek semmi levelet, mert a postaládához nincs kulcsunk.

Miután nagyjából berendezkedtünk a legfontosabb napirendi ponthoz értünk: elrohantam megvenni a mérlegemet, ami majd ittlétem során lesz társam és lelkiismeretem, megőrizve Svájc macaron készleteit mások számára is.

Eme fontos akció után jött értünk Isabelle, az ingatlanközvetítőnk, aki vegyes hírekkel érkezett. Először is jelentette, hogy a lakás, amit szerettünk volna megszerezni az augusztusi lakásvadászatunk óta, elkelt a tulaj egyik ismerőse számára, így sajnos arról le kellett tennünk. Viszont jó hírt is hozott, mert talált egy új épületet, amiben van pár kiadó lakás és 100%-ra veszi, hogy ott találunk valamit, mert ismer minket (nem tudom honnan) és tudja, hogy mire vágyunk (végképp nem tudom honnan).  Rosszul indult a dolog, mert mi előre jeleztük, hogy a város melyik oldalát preferáljuk, mire ő pont az ellenkező oldalra akart minket vinni, mintha pesti kecót akarna mutatni valakinek, aki budait keres, de úgy voltunk vele, hogy jelenleg nincs más lakás amire egyáltalán pályázhatnánk, a mostaniból pedig jobb lenne minél előbb lécelni, így elmentünk. És hát nagyon jól tettük, hogy megnéztük, mert az a ház egyszerűen tökéletes.

2 hét múlva lesz csak átadva, így teljesen új az egész épület és egy nagyon szép környéken van az ENSZ székházának szomszédságában. Két lakást néztünk meg, ami belefér a büdzsémbe: egy három- és egy kétszobásat. Röviden és tömören: szerelem első látásra mindkettővel, mindenben megfelelnek nekünk és majd nektek, kedves leendő vendégeinknek. Azonnal be is adtuk a jelentkezésünket, úgy, hogy első preferenciánk a nagyobb, második a kisebb - szóval most jön a cross your fingers időszak, mert hát ugyebár idekinn nem mi választunk lakást, hanem lakás(tulaj) választ lakót. A P&G viszonylag jó garancia a jelentkezés során, meg jó kis önéletrajzot és motivációs levelet dobott össze nekünk az ügynökség, de távolról sem lehet biztosra venni, hogy minket választanak, így nem is merjük egyelőre beleélni magunkat a költözésbe.

Ilyen izgalmakkal tértünk vissza a szállásunkra, ahonnan aztán elmentünk vacsizni, hogy méltóképpen megünnepeljük az érkezésünket és koccintsunk az új életünk kezdetére. Egy nagyon autentikus étterembe mentünk fondüzni és raclette-ezni, ahol már anno voltunk augusztusban és megfogadtuk, hogy még mindenképpen visszajövünk. Nem okozott újfent se csalódást az étterem: igazi svájci tradicionális hangulatban, bernáthegyik között, büdös sajtszagban és jódlizajban vacsoráztunk, amit mindketten nagyon élveztünk. :)