2016. április 7., csütörtök

8 Hetes Lencsóstátusz

Lenobaba immár 8 hetes és 1 napos lett.. Hihetetlen hogy repül az idő és milyen gyorsan fejlődik a mi kis Buddhánk. Immár 5.9 kg és gőzerővel halad a '2 hónapos koromra ra 6kg-s leszek' célja felé.. szerintem besasolt a kis ruhásszekrényébe és rájött, hogy már mindegyik 62-es rucija volt egyszer rajta, így úgy érzi itt az ideje a 68-as kollekcióra váltani ami szerencsére már megvan, pedig 3 hónapos kortól ajánlottak :D :D
A ruhatár mellett lassan a pólyáját és az autós ülését is kinövi, úgyhogy lassan ott is váltanunk kell mindent. 
Továbbra is nagyon nagyon jól viselkedik a mi kis babánk.. szerencsére a pocakproblémái már rég a múlté, és ugyan még komoly napi rutinunk nincs amivel tervezni lehetne, egy biztos pont van, ami egyben a legfontosabb: Léna minden nap 8:30-tól alszik 10-10,5 órát majd egy kis hamma után azonnal újabb 2-3 órát.. A napjaink így 10-11 között indulnak csak és bizony a sok éjszakai alvás után napközben már nem igazán akarunk pihizni, mert annyi izgalmas dolog történik a hintákban, játszószőnyegeken és egyéb érdekes helyeken.. max. kétszer fél órát hajlandó pihenni, ami nagyon kell neki, mivel annyit mozog, hogy az hihetetlen és alvás nélkül 6-ra már annyira szétcsúszik, hogy nyűgösködik. :)
Az étvágya továbbra is hatalmas - főleg reggel a nagy alvás után, amikor mindig annyira gyorsan habzsol, hogy utána rendszeresen lebukja az anyukáját, aki így naponta 2-szer cserél ruhát magán is :D A nagy alvókának köszönhetően Lencsóka napközben hozza be a lemaradást esziben, így kb másfél óránként eszik, ami miatt nem vagyunk túl mobilisak. Lassan de biztosan kezdi elfogadni apától az üveget is, így talán lassan több programot fogunk tudni szervezni és nem kell nyilvános helyen szoptatni :)
Már megvolt az első autós utunk: elmentünk Bernbe megigényelni Léna első útlevelét és egyéb okiratait. Szerencsére Erzsi mami velünk jött, így amíg mi intéztük a hivatalos ügyeket addig Léna sétálgatott a mamival az utcán. :)


Haragszunk a vizilóra


Az útlevélkép

Buddha evés után 


Imádkozó Sáska pózban



Apa kezében rosszalkodunk :)

Útra készen Bernbe







Séta a mamival






Mosoly apának 



Kipurcant a bébicsőőősz

Altatási kísérlet - Léna képen röhögi anyát :D


A kendőben már egyedül tartja a fejét :D

Csajos szelfi


Matyó Rapper
Édes Drága Virágszálunk :) :) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése