2013. november 24., vasárnap

Szingapúr-i kezdetek

Egy hétnyi szörnyű jet lag után végre sikerül viszonylag frissen és üdén gépközelbe kerülnöm, hogy elkezdjek dolgozni az ázsiai utunk élménybeszámolóján. Röviden és tömören életünk eddigi egyik legjobb nyaralása áll mögöttünk, ahol bőven kijutott nekünk minden élményből a történelmi látványosságoktól kezdve az extra-modern építészeti remekműveken keresztül a négy órás kényeztető masszázsig és elefánton túrázásig, melyet temérdek gasztronómiai csoda és számos jó baráttal történt találkozó tett még emlékezetesebbé.. No, de ne rohanjunk annyira előre az időben, kezdjük elsőként is a kedvenc megállónkkal, Szingapúrral.
Szingapúr az a város, ahova általában senki sem megy célirányosan nyaralni, csak útba ejti 1-2 nap erejéig, mint az egyik legfontosabb csatlakozóhely a távol keleti és ausztráliai utazásokhoz. Valószínűleg mi sem nagyon terveztünk volna egy 'csak' szingapúri kiruccanást, ha nincs az esküvői meghívásunk, de ha már egyszer úgyis arra jártunk, gondoltuk, jobban megnézzük magunknak. Még jó, hogy 4 napot szántunk rá, mert a város egyszerűen lélegzetelállító, annyi páratlan látnivalóval, amikre egy hónap is kevés.. 
Elég hosszadalmas és kényelmetlen utazás után, amelyet az állítólag kiváló légitársaságnak számító Qatar járatain sikerült végigülnünk, fáradtan, de annál lelkesebben érkeztünk meg szombat délután fél 2 körül a szingapúri Changi reptérre, mely kolosszális méreteivel és szórakoztató központokat is megszégyenítő szolgáltatásaival elég gyorsan levett minket a lábunkról.. 
Kilépve a 36 fokba és 80%-os páratartalomba, taxiba ugrottunk, hogy átvegyük a hotelszobánkat és felfrissüljünk egy kicsit mielőtt nyakunkba vennénk a várost.. Majd kiestünk a kocsi ablakán, úgy gyönyörködtünk a hihetetlenül zöld növényvilágban valamint a Marina Bay patinás épületeiben, amik mellett úton-útfélen elhaladtunk  mielőtt elértük volna a kis hotelünket, amiről, mint azt már írtam korábban, csak szuperlatívuszokban tudunk nyilatkozni.
4 körül aztán útra készen álltunk, és elindultunk felfedezni a helyi metróhálózatot, hogy bejussunk a Merlion Parkba. Elég könnyen ki lehetett igazodni az amúgy nem túl optimálisan kialakított metróhálózaton, ami 4 vonalával kb. csak a város harmadát hálózza be. Kb. 15 perc alatt meg is érkeztünk a város jelképét megelevenítő Merlion szoborhoz, ami az ország címerállata annak ellenére, hogy oroszlán az állatkertet kivéve sosem volt látható az ország területén. Innen páratlan kilátásunk nyílt az egész Marina Bay-re a gigantikus Marina Bay Sands hotel- és bevásárlókomplexum épületegyüttesével, valamint a lótuszvirág formáját imitáló Art Museummal.
Amikor leültünk egy hot dogra, hogy végre magunkhoz vegyünk valami szilárd táplálékot, kicsi a világ módjára egy magyar orvos szólított le minket és csapódott be hozzánk uzsonnázni. Hozzánk hasonlóan ő is csak átutazóban volt Szingapúrban, és őt is lesokkolta a város sokszínűsége és az a luxus ami az itt élőknek osztályrészül jutott.





Miután tőle is megerősítést nyertünk arra vonatkozóan, hogy az estére tervezett Gardens by the Bay botanikus kert valóban lélegzetállító és 'must see' mind nappali pompájában, mind  éjszakai fényeiben, szedtük a sátorfánkat és körbe sétáltuk a fokozatosan alkonyatba és éjszakai fényárba bontakozó öblöt, hogy a Marina Bay mögött elhelyezkedő kertet elérjük.




Felesleges hosszas anekdotázásba kezdenem a Gardens By The Bay szépségéről, mert a képek magukért beszélnek.. Egyszerűen emberi ésszel felfoghatatlan, hogy itt 2 éve még csak az óceán volt, és Baliról hoztak homokot ahhoz, hogy feltöltsék az öblöt és létrehozzanak egy olyan botanikus kertet, melyben a világ összes tájának virágait mutatják be a világnak egy mesterséges 80 méteres vízeséssel és egy 'aprócska' esőerdővel megspékelve... A hab a tortán pedig az avataros hangulató supertree grove fái, amik éjszaka egy 30 perces zenei aláfestéssel kísért fényjáték erejéig életre kelnek.. 
Szóval mind szombat esténket, mind az egész vasárnap délelőttünket itt töltöttük, és nem győztünk betelni a lélegzetelállító látvánnyal.. (Nekünk a kert, másoknak meg mi jelentettük a kuriózumot, ugyanis jó pár ázsiai megkért minket, hogy hadd fotózkodjanak velünk.. először azt hittük, arra kérnek, őket fényképezzük le, de aztán kiderült, ők akartak egyesével csináltatni képet velünk :) )






















 








Vasárnap, miután kigyönyörködtük magunkat a kertben, átmentünk a Marina Bay Sands-be, ahol egy isteni málna szuflé mellett végigültük az éppen lecsapó monszunt egy látványcukrászdában, hogy aztán megkapjuk a belépési engedélyt az épület 57. emeletén elhelyezkedő Ku De Ta bárba, ahol egy hűsítő koktél társaságában gyönyörködhettünk a város páratlan panorámájában:









Itt végezve már eléggé benne jártunk a délutánban, így már csak egy rövidke sétára volt időnk az öböl túloldalán, hogy aztán hazafelé útba ejtsük a Chinatown városnegyedet a Buddha's Tooth Relic templommal egyetemben, majd hazaérve megpróbáljuk eltüntetni a szemkörnyéki táskáinkat bőröndjeinket és estélyi puccba vágjuk magunkat az előttünk álló nagy esküvő előtt. :) 




 







Az esküvő minden tekintetben nagy kulturális élmény volt, hiszen a vacsora kivételével minden eltérően zajlik egy kínai esküvőn, mint egy magyaron, arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan ételt ettünk, amiről az egész asztaltársaságnak fogalma sem volt, hogy micsoda.. 
Az aarhus-i fiúk hosszú évek után végre újra találkozhattak a világ túloldalán - mellékbordáikkal kiegészülve- , hogy kipletykálják az elmúlt 5 év élményeit, és mivel mérhetetlen mennyiségű bort elpusztítottunk, egy kiváló estét és lagzit zárhattunk le a New Asia rooftop bárban :)










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése